Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a magyar EU-elnökség fontos prioritása a bővítés és a migrációval szembeni fellépés

Szijjártó Péter: a magyar EU-elnökség fontos prioritása a bővítés és a migrációval szembeni fellépés

Az idei soros magyar európai uniós elnökség lehetőséget adhat a már régóta megakadt nyugat-balkáni bővítés előmozdítására és az illegális bevándorlással szembeni fellépés erősítésére – emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Gyöngyösön.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közlése szerint a tárcavezető a városban rendezett lakossági fórumon arról számolt be, hogy az év második felében a magyar kormány határozhatja meg, hogy mi kerülhet napirendre az Európai Unió Tanácsában, ami két ügyben is komoly lehetőséget jelent: az egyik a bővítés, a másik a migráció. Előbbi kapcsán kijelentette, hogy az EU kifejezetten rossz formában van, folyamatosan csökken a súlya gazdaságilag és politikailag is a világban, illetve a biztonsági helyzet is sokat romlott.

– vélekedett. Rámutatott, hogy bár a tagállamok a nyilvánosság előtt a bővítés pártján állnak, zárt ajtók mögött kisebbségben vannak azok, akik támogatnák a térség régóta várakozó államainak felvételét. Szavai szerint ezzel szemben Ukrajnát láthatólag gyorsabban próbálják "betuszkolni" a közösségbe; itt politikai kérdésről van már szó, de ezzel az a probléma, hogy erre mind a két fél teljesen felkészületlen. Az illegális bevándorlásról szólva aláhúzta, hogy Magyarország kilenc éve védi szilárdan a határait, míg Brüsszel csak ösztönzi a migrációt, miközben Afrika népessége a következő húsz évben 750 millió fővel fog emelkedni, és ezeknek az embereknek a helyben tartásához munkahelyekre, iskolákra, egészségügyi ellátásra lesz szükség.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott.

– tudatta. Szijjártó Péter a pódiumbeszélgetésen érintette az ukrajnai háborút is, üdvözölve, hogy a kormánynak az európai politikai vezetők körében kialakult "háborús pszichózis" ellenére is sikerült megakadályoznia hazánk belesodródását a konfliktusba. Kiemelte, hogy az európai döntések totális kudarcot vallottak gazdaságilag és politikailag is, a kontinens vezetői "gyakorlatilag elveszítették a komolyságukat a világpolitikában". Szavai szerint ráadásul nem is várható fordulat, mivel a hibákat senki nem akarja elismerni az ezzel járó politikai következményekre tekintettel.

– mondta. Arra figyelmeztetett, hogy egyes közelmúltbeli nyilatkozatok még inkább fokozzák az eszkaláció kockázatát, leginkább a nyugati katonák Ukrajnába küldésének lehetőségét felvető megszólalások. Hangsúlyozta, hogy a harctéren egyik fél sem tudja egyértelműen legyőzni a másikat, és ekként egyedül diplomáciai rendezés lehetséges; a kérdés csak az, hogy mikor. Márpedig minél előbb lesz tűzszünet és kezdődik meg a béketárgyalás, annál jobb, annál kevesebb ember hal meg, annál kisebb a pusztítás. Ezzel összefüggésben reményét fejezte ki, hogy Donald Trump nyeri idén az amerikai elnökválasztást, akkor ugyanis minden eddiginél jobb lenne a béketeremtés esélye, de ezen a téren segíthetne szerinte egy markáns jobboldali fordulat is Európában.

– közölte. A miniszter végül kitért az energetika kérdésére is, úgy vélve, hogy ezen a területen látszik a leginkább, hogy "Európában a politikai vezetők többsége elvesztette a józan eszét", mivel a fizikai valóság helyett itt is ideológiai, politikai szempontok alapján zajlanak a viták.

– szögezte le.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.