Pesti Srácok

Szijjártó szerint itt lenne az ideje, hogy közép-európai tagállam adja a NATO-főtitkárt

Szijjártó szerint itt lenne az ideje, hogy közép-európai tagállam adja a NATO-főtitkárt

A NATO történetében még soha nem adott főtitkárt közép- vagy kelet-európai tagállam, ezért itt lenne ennek az ideje, különös tekintettel arra, hogy a fő biztonsági kihívás jelenleg ebből az irányból érkezik - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Brüsszelben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a NATO külügyminiszteri tanácsülésének szünetében tartott sajtótájékoztatóján közölte, hogy Magyarország mindig is támogatta az észak-atlanti szövetség keleti szárnyának megerősítését, és remélhetőleg ez az irány a következő főtitkár személyében is megmutatkozik majd.

-mutatott rá.

PestiSracok facebook image

tette hozzá.

szögezte le. Szijjártó Péter tudatta, hogy a tagállamok egy jelentős része jól láthatóan Mark Rutte leköszönő holland miniszterelnök megválasztását támogatja a tisztségre.

hangsúlyozta.

húzta alá. A miniszter végezetül kifejtette, hogy van még néhány tagállam, amely hezitál, és Klaus Iohannis román elnök jelöltsége ebből a szempontból új helyzetet teremtett.

összegzett.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."