Pesti Srácok

Velencén ellenfél nélkül maradt a fideszes jelölt

null

Az már egészen biztos, hogy új városvezetője lesz Velencének, ugyanis az eddigi polgármester, Gerhard Ákos nem vette fel az ajánlóíveket, így a Fidesz–KDNP jelöltje vetélytárs nélkül indul a polgármesteri címért.

Gerhard Ákos, Velence polgármestere 2019-ben a Regélő Hagyományőrző Egyesület színeiben lett a város vezetője, és a képviselő-testületben is többséget szerzett. Az egyesület a 2024-es önkormányzati választásra is bejelentkezett jelölő szervezetként, de a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) 2024. április 20-án jogerősen visszautasította az egyesület nyilvántartásba vételét.

Az NVB 187/2024. számú határozata kimondja:

PestiSracok facebook image

A törvény szerint „azt a szervezetet, amely jelöltet vagy listán kíván állítani, a választás kitűzését követően a szervezet képviseletére jogosult személynek kell bejelentenie a Nemzeti Választási Bizottságnál”. Ez esetben azonban „a szervezet bejelentésekor eljárt Sarf Györgynek a Regélő Hagyományőrző Egyesület képviseletére vonatkozó megbízása a szervezet bejelentésének időpontjában nem állt fenn, mivel annak időtartama lejárt”. Mindez azt jelenti, hogy a Regélő Hagyományőrző Egyesület nem indulhat az önkormányzati választáson, ennek megfelelően a Nemzeti Választási Bizottság oldalán az is látható, hogy Gerhard Ákos polgármester nem is vette fel április 20-án az ajánlóíveket.

Az NVB oldalán az is látszik, hogy Velencén az egyetlen polgármesterjelölt, Krausz György (Fidesz–KDNP) vette fel az ajánlóíveket, aki már le is adta azokat, mert neve mellett a rendszer a „Bejelentve” státuszt tünteti fel. Krausz György Facebook-oldalán minderről így adott hírt:

Forrás: Mandiner; Fotó: MTVA/Bizományosi/Faludi Imre

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.