Pesti Srácok

Volodimir Zelenszkijjel egyeztetett a magyar államfő (Videó)

null

Sulyok Tamás köztársasági elnök a Vilniusban tartott Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozón kifejezte Magyarországnak azt a korábbi szándékát és célját, hogy a közép-európai országok közötti politikai, gazdasági, infrastrukturális kapcsolatokat megerősítve, a közös együttműködés révén magasabb szintre emeljék a régió versenyképességét és gazdasági érdekérvényesítő erejét Európában és a világban – közölte a Sándor-palota csütörtökön az MTI-vel.

Az államfő szerint Magyarország számára kiemelten fontos a kölcsönös tiszteleten alapuló gazdasági és diplomáciai kapcsolatok továbbfejlesztése, valamint a közép- és kelet-európai országok összeköttetése – tették hozzá. Jelezték: a csúcstalálkozón részt vevő államok képviselői közös nyilatkozatot fogadtak el.

– tudatták a közleményben. Kitértek arra, hogy a magyar államfő több kétoldalú találkozón is részt vett az eseményen. Klaus Iohannis román elnökkel az országaik közötti kapcsolatok erősítéséről, valamint a Románia és Magyarország közötti stratégiai partnerségről egyeztetett. Sulyok Tamás gratulált Romániának a részleges csatlakozásához a schengeni övezethez, és azt mondta, hogy már rég teljes jogú tagnak kellene lennie az országnak, amit hazánk mindig is támogatott.

PestiSracok facebook image

Sulyok Tamás: vissza kell adni a magyar kisebbséget megillető jogokat

A Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésén Sulyok Tamás kijelentette, hogy Magyarország elítéli az orosz agressziót, és továbbra is mindent megtesz az Ukrajnából menekültek támogatásáért, a háborúban álló ország humanitárius segítéséért. A magyar államfő szerint meg kell állítani a háborút, így Magyarország továbbra is a mielőbbi tűzszünetben és a fenntartható, igazságos béke létrejöttében érdekelt; a legfontosabb cél az európai kontinens biztonságának garantálása.

A köztársasági elnök felhívta ukrán partnere figyelmét a Kárpátalján élő magyar kisebbség szerzett jogai mielőbbi visszaállításának fontosságára, és garantálására – írták. Sulyok Tamás kijelentette: jogászemberként úgy véli, egyszerűen vissza kell térni a korábbi állapotokhoz, és vissza kell adni a magyar kisebbséget megillető, szerzett jogokat. A találkozón mindketten kifejezték elkötelezettségüket a párbeszéd és konstruktív tárgyalások folytatása mellett – áll a közleményben.

Edgars Rinkēvičs lett köztársasági elnökkel való egyeztetésén Sulyok Tamás leszögezte: Magyarország NATO-tagállamként megbízható szövetségese Lettországnak. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a Magyar Légierő sorozatosan részt vesz a balti légtérrendészeti misszióban. A gazdasági együttműködések mellett a kulturális kapcsolatokban is új fejezetek nyílhatnak a két állam között, hiszen Magyarország kész megosztani a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa eseménysorozat tapasztalatait Liepājával, ahol 2027-ben rendeznek ugyanilyen projektet – közölte a magyar köztársasági elnök. Nagyra értékelte, hogy a kétoldalú kapcsolatok problémamentesek, és a két állam álláspontja között tapasztalható eltérések ellenére mindig nyitottak a párbeszédre.

A Szlovák Köztársaság képviselőjével – Tomáš Taraba miniszterelnök-helyettessel – folytatott egyeztetésén Sulyok Tamás úgy fogalmazott: mindkét országnak érdeke a stratégiai partneri kapcsolatok erősítése. Egyetértettek és kiálltak a visegrádi együttműködés erősítése mellett, amely fontos stratégiai egyeztető és együttműködési fórum. A magyar államfő megerősítette a korábbi gratuláló levelében foglaltakat, hogy hivatalba lépését követően várja Budapestre Peter Pellegrini megválasztott köztársasági elnököt – tájékoztatott a Sándor-palota.

Forrás: MTI; Fotó: X/Volodimir Zelenszkij

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.