Pesti Srácok

A Biden-kormányzat pert indított Oklahoma állam ellen a bevándorlókra vonatkozó törvény miatt

null

Az amerikai kormányzat beperelte kedden Oklahoma államot, amivel a szövetségi állam által az illegális bevándorlók ellen hozott törvényt támadta meg.

Az amerikai igazságügyi minisztérium által benyújtott bírósági kereset Oklahoma állam törvényének megsemmisítését akarja elérni, ami büntetőjogi következményeket helyez kilátásba az Egyesült Államokba illegálisan érkezettek közül azok esetében, akik a Texas-szal szomszédos Oklahoma államba mennek.

A washingtoni szövetségi kormány azzal érvel, hogy a bevándorlásra vonatkozó törvények betartatása szövetségi hatáskör, és Oklahoma állam nem hagyhatja figyelmen kívül az ország alkotmányát.

Múlt héten Oklahoma állam igazságügyi vezetője, Gentner Drummond főügyész a törvény fennmaradását hangoztatta és azt vetette a Biden-adminisztráció szemére, hogy kiforgatja az ország bevándorlási törvényeit.

PestiSracok facebook image

A szövetségi kormány korábban pert indított Texas állam ellen is, amely arról hozott törvényt 2023 végén, hogy az állam területén jogosulatlanul tartózkodó bevándorlókat a texasi hatóságok letartóztathatják. A washingtoni érvelés abban az ügyben is arra hivatkozott, hogy a bevándorlás szövetségi hatáskör, vagyis a fővárosból irányított kormányzat feladata annak ellátása. Texas állam szerint a szövetségi hatóságok elmulasztják a törvények betartatását, és ezzel magyarázza, hogy saját kezébe vette az Egyesült Államok déli határának védelmét.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.