Pesti Srácok

A "Csipke Józsika" című LMBTQ-mesét szerző balos aktivistával kampányolt Magyar Péter

null

Sajtóbeszámolók szerint a hétvégén Ózdon kampányolt Magyar Péter, ahol hosszabb időt töltött el a baloldali LMBTQ-aktivista Bódis Krisztinával, a Van Helyed! Alapítvány vezetőjével – akinek a "művei" közé tartozik a Csipke Józsika című mese is – és az NGO oktatási helyszínét is megtekintette, amelynek "nagykövete" mások mellett Nagy Ervin is, akivel nagyon összemelegedett már Magyar.

Bódis néhány napja a Klubrádiónak azt nyilatkozta, hogy "meglepődnénk, ha tudnánk, hány politikus járt már náluk", ugyanakkor tudni kell, hogy nagyon várhatta a találkozót, hiszen korábban Magyar kapcsán a pszichológus "megváltástörténetről" beszélt azzal együtt, hogy kifejtette: "végtelenül zavarták azok az analógiák, amik szerint Magyar Péter ex-férj vagy focistafeleség lenne, ahogy később a messiásozás is". Bódis neve az éves LMBTQ-megmozdulás, a Budapest Pride Fesztivál kapcsán is visszatérően, régóta feltűnik. A 2006-os Pride Fesztiválon a vezetése mellett rendezték meg az Irodalmi Cetrifuga meleg tematikus estjét. A 2013-as Pride Fesztiválon pedig Bódis mint a mozgalmat támogató költők, írók egyik hazai képviselője olvasott fel saját verseiből az LMBTQ-megmozdulás során. Szintén Bódis tollából származik a Csipke Józsika című LMBTQ-mese, amelyben az alábbi sorok szerepelnek:

A CEU-körökben is mozog

PestiSracok facebook image

De Soros György köreiben sem ismeretlen a pszichológus neve. 2019 tavaszán a Közép-európai Egyetem (CEU) oktatói az akadémiai kutatóintézetekben és budapesti egyetemeken dolgozó kollégákkal együttműködésben új oktatási projektet indítottak a CEU Demokrácia Intézete égisze alatt. A CEU Bibó István Szabadegyetem magját a CEU elkötelezett, különböző tanszékeket és tudományágakat képviselő oktatói képezik. A szervezet korábbi kurzusán (A cigány problémától a roma emancipációig) Bódis is előadóként szerepelt. Bódis háromszor nyerte el munkásságáért a Soros György által támogatott Autonómia Alapítvány Toleranciadíját, amellyel azokat díjazzák, akik a toleranciáért, az esélyegyenlőségért, a kisebbségek és a másság elfogadásáért tesznek dolgoznak.

A Meseország mindenkié könyvben is közreműködött

Bódis Krisztina közreműködött a Soros által támogatott Labrisz Leszbikus Egyesület Meseország mindenkié című LMBTQ-mesekönyvében. A kötet történeteiben ismert mesék újraírt változatait alkották meg a szerzők olyan hősökkel, akik valamilyen stigmatizált vagy kisebbségi csoporthoz tartoznak. Az olvasók (köztük gyermekek is) többek között meleg, leszbikus, transznemű főszereplőkkel találkozhatnak. A Labrisz mesekönyvéhez Bódis Kriszta is nevét adta, aki ennek kapcsán úgy fogalmazott:

Forrás: Tűzfalcsoport; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.