Pesti Srácok

A DK politikusa, Nemes Gábor szakszervezetisként egykor még látszólag a dolgozók oldalán állt, később már a látszatra sem adott a BKV-nál

null

Azon kívül, hogy Nemes Gábor időről időre a kormány ellen uszító kommünikéket jegyez, más „eredményt” nehéz említeni a DK-s politikusnak a BKV igazgatóságában eltöltött éveiből. Nemes időközben a szakszervezetis múltját is elárulta, ugyanis a közlekedési cégnél már a munkáltatók érdekeit tartotta szem előtt, amikor nem emelt kifogást az ellen, hogy a BKV igazgatósága nullaszázalékos béremelést tartalmazó üzleti tervet fogadott el a 2021-es évre.

A Demokratikus Koalíció konkrét párttagokat is delegált a Karácsony Gergely vezette főváros cégeihez felügyelőbizottsági, igazgatósági pozíciókba. Az egyik ilyen káder Nemes Gábor, aki a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) igazgatósági tagságába ülhetett be 2019-ben. Ironikus, hogy Nemes így egy csapásra a munkavállalók érdekképviselőjéből átvedlett a másik oldal, a cégvezetés ágensévé, hiszen korábban hosszú ideig vezetett különböző közlekedési szakszervezeteket: például egy évtizeden keresztül volt a BKV munkavállalóit is képviselő Városi Közlekedési Szakszervezetek Szövetségének az elnöke.

Mindenesetre az új szerepébe gyorsan beleélhette magát Nemes Gábor, hiszen a BKV igazgatósága nullaszázalékos béremelést tartalmazó üzleti tervet fogadott el a 2021-es évre. Mentegetőzést vagy tiltakozást nem lehetett akkor hallani Nemes részéről. Érdemes felidézni, hogy még Nemes Gábor szakszervezeti vezetősége idején is felmerült, hogy nem kizárólag a tömegközlekedési dolgozók béremelése érdekében kardoskodott. Amint a Blikk egy saját értesülés alapján 2010 januárjában megírta, nemcsak a dolgozók havi 16 ezer forintos fizetéselvonása ellen küzdöttek a BKV szakszervezetei.

PestiSracok facebook image

– írta akkor a portál. Mások mellett Nemes Gábort – aki akkoriban a buszosok érdekvédelmi vezetője volt – is szembesítették ezzel az állítással, ám ő a portálnak tagadta, hogy önös érdekből tiltakozott volna a dolgozókat érintő megvonások ellen.

Bár a Gyurcsány-pártba történő 2018-as belépését Nemes Gábor úgy kommentálta, hogy „célja a szaktudását és tapasztalatát az eddiginél hatékonyabban érvényesíteni, és hiteles összekötőnek lenni a politika és a munka világa között”, azóta ennek nem sok jelét mutatta, hanem ehelyett gyakorlatilag futószalagon gyártja a kormányellenes kommünikéket. „Nemes Gábor: A kormány csődbe akarja vinni a budapesti tömegközlekedést”, „Nemes Gábor: önmagát buktatta le a fideszes „csinovnyik” prototípusa”, valamint „Nemes Gábor: A Fidesz az orbáni infláció idején is a külföldi érdekeket szolgálja ki a legújabb törvénytervezetében” – hogy csak néhányat említsünk a DK-s politikus honlapján listába szedett, gyűlöletkeltő közlemények közül.

Bár az agitációban jeleskedő Nemes listás parlamenti mandátumhoz jutott a 2022-es választáson, egyéni körzetben még megméretnie sem sikerült magát. A tavalyi és a 2018-as országgyűlési voksoláson az indulásig sem jutott el, ugyanis mindkét esetben Vajda Zoltán (MSZP) javára kellett végül visszalépnie. Nemes Gábor a 2019-es önkormányzati választáson elindult közös baloldali polgármester-jelöltként a XVI. kerületben, ám az újrázó fideszes Kovács Péter közel 20 százaléknyi szavazataránnyal utasította maga mögé.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.