A kamara nem óhajt együttműködni a Szuverenitásvédelmi Hivatallal - Itt vannak a részletek!

A Magyar Ügyvédi Kamara elnöke elutasította a Szuverenitásvédelmi Hivatal felkérését a két szervezet együttműködésére – derült ki a Magyar Ügyvédi Kamara hírleveléből.
A Kamara azonban hírlevelében ennél jobban nem fejtette ki, hogy a hivatkozott törvény mely rendelkezései és miért ellentétesek a Szuverenitásvédelmi Hivatal ajánlatával.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal nemrég közzétette a Kamara elutasítására adott válaszát. A Szuverenitásvédelmi Hivatal közvetlenül működésének megkezdése után számos állami intézménnyel és köztestülettel vette fel a kapcsolatot azzal a céllal, hogy együttműködést kezdeményezzen a magyar szuverenitás védelme érdekében. A megkeresett szervezetektől egytől egyig pozitív választ kaptunk, és az együttműködést ezen szereplőkkel megkezdtük. Kizárólag a Magyar Ügyvédi Kamara utasította vissza megkeresésünket. Ennek tükrében válik igazán érdekessé a Kamara elnökének, Havasi Dezsőnek az a magyarázata, amelyet a Telexnek adott.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal jogszabályból adódó feladata, hogy állami szervként védje a magyar szuverenitást, amivel egyetértünk, csak a címzettjei nem mi vagyunk ennek a megkeresésnek, mi ugyanis egy köztestület vagyunk, nem állami szerv”
– fogalmazott Havasi.
A Szuverenitásvédelmi Hivatalt létrehozó törvényben is az áll: A Hivatal más állami szervekkel és nem állami szervekkel megállapodást köthet a feladatai ellátáshoz szükséges tájékoztatás nyújtása érdekében. A megállapodások kizárólag a személyes, minősített és más adatok védelmére vonatkozó követelmények megtartásával köthetők meg.”
A Kamara egyébként nemcsak a nyilvános hírlevéllel reagált a Szuverenitásvédelmi Hivatal megkeresésére, hanem egy válaszlevelet is küldtek a Hivatalnak.
A Hivatal ezzel kapcsolatban azt írta: „Válaszukban az Európai Bizottság által Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárásra hivatkozva az egyeztetéstől is elzárkóztak. Az együttműködési szándék mellett levelünkben javasoltuk, hogy a Kamara működjön közre egy protokoll kialakításában a magyar nemzeti szuverenitást sértő tevékenységek vonatkozásában. Ilyen gyakorlat már most is létezik: a pénzmosás és a terrorizmus esetében jelenleg is bejelentési kötelezettségük van az ügyvédeknek”.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal arra is rámutatott:
A Kamara annak ellenére zárkózott el megkeresésünktől, hogy az elmúlt években ügyvédek is segédkezhettek tiltott külföldi kampányfinanszírozás lebonyolításában. A Kamara válaszlevele nem tért ki arra, hogyan kívánják biztosítani, hogy hasonló eset a jövőben ne fordulhasson elő, sem arra, hogyan kívánják elősegíteni a magyar szuverenitás védelmét, amely alkotmányos és erkölcsi kötelességük.”.