Pesti Srácok

Alapjogokért Központ: A csúcsjelöltek csúcsra járatják a háborús narratívát

null

„Június 9-én a polgárok kezében van a döntés, hogy kérnek-e a háborús uszításból” – emelte ki az Alapjogokért Központ sajtótájékoztatóján Kovács Attila, európai uniós kutatási igazgató, aki szerint a csúcsjelölti vita fő tanulságainak egyike, hogy a háborús uszító megnyilvánulások, gondolatok, amelyek Brüsszelben vannak, felelőtlenek, és figyelmen kívül hagyják az európai polgárok valódi igényét: a békét.

Beszédében kifejtette, hogy olyan vezetőkre és európai parlamenti képviselőkre van szükségünk, akik elég bátrak ahhoz, hogy a nyilvánosság előtt is kimondják: békére van szükség az európai kontinensen, a háborús cselekményeket azonnal be kell szüntetni, és csakis tárgyalásos úton van lehetőség a fennálló fegyveres-geopolitikai konfliktus rendezésére.

Az Alapjogokért Központ másik elemzője, Lajkó Fanni az Európai Bizottság elnöki posztjára pályázók eurovíziós vitáját és jelenlegi helyzetét összefoglalva elmondta: ahogy közeledünk a sorsdöntő júniusi választásokhoz, szembe kell néznünk azzal a rideg valósággal, hogy ugyan nem az Európai Unió és nem a NATO gyújtották a háború tüzét, de minden bizonnyal tovább szítják a lángokat. Ezen intézmények folyosóin most olyan háborús uszítók járnak-kelnek, akik kontinensünk békéjét és stabilitását fenyegetik. Hangsúlyozta, hogy a vezetők föderalista törekvéseiktől elvakulva Ukrajnát helyezik előtérbe Európa belső stabilitásával szemben; úgy látszik, elfelejtették múltunk tanulságait, és a diplomáciát a pusztítással cserélnék fel.

Forrás/Fotó: Alapjogokért Központ

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.