Pesti Srácok

Annyira éhezünk és szegények vagyunk, hogy a korábbinál is több magyar turistára számítanak idén Horvátországban

Annyira éhezünk és szegények vagyunk, hogy a korábbinál is több magyar turistára számítanak idén Horvátországban

Már az első négy hónapban ötödével nőtt a magyar turisták vendégéjszakáinak száma Horvátországban az egy évvel korábbi, rekordnak számító időszakhoz képest, és hasonlóan emelkedő szintet várnak egész évben – közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi igazgatója kedden, budapesti sajtótájékoztatóján.

Ivana Herceg arról számolt be, hogy április végéig 40 ezer magyar turista 122 ezer éjszakát töltött Horvátországban; ez a vendégek számában 9 százalékos, a vendégéjszakákat illetően 18 százalékos emelkedés 2023 első négy hónapjához képest. Emlékeztetett arra, hogy a rekordnak számító múlt évben 728 ezer magyar utazó érkezett Horvátországba, 21 százalékkal több, mint 2022-ben. A magyar vendégéjszakák száma tavaly megközelítette a 3,6 milliót, ami 17 százalékos emelkedés a megelőző évhez képest. A korábbiakhoz hasonlóan idén is a Kvarner régióját kereste fel a legtöbb magyar, de Isztria és Zára térsége is kedvelt volt. A legnépszerűbb települések közé tartozik Abbázia, Zágráb, Ičići, Zára és Rovinj – sorolta a turisztikai szakember.

Kitért arra is, hogy a legtöbb magyar személyautóval keresi fel Horvátországot, és felhívta a figyelmet arra, hogy 2025-től változik majd, elektronikussá válik az útdíjfizetés rendszere. Hozzátette, hogy a Ryanair idén is szeptember végéig hetente három repülőjáratot közlekedtet Budapest és Zára között, a MÁV pedig június 18. és szeptember 30. között szintén hetente háromszor Splitet teszi elérhetővé vonaton Budapestről. Ivana Herceg jelezte: a korábbi évekhez hasonlóan idén is járőröznek majd magyar rendőrök két horvát tengerparti városban. Júliusban és augusztusban Zárában és Pulában teljesítenek horvát kollégáikkal közös szolgálatot. Elmondta még, hogy idén több új ötcsillagos szálloda is nyílik az Adria horvát szakaszán, így Zárában, Abbáziában, továbbá Ičićiben; ez utóbbi ráadásul magyar tulajdonú hotel.

A horvát turisztikai vezető beszámolt a januárban életbe lépett új horvát idegenforgalmi törvényről is, amely elsősorban a fenntarthatóságot, az ökológiai tudatosságot szolgálja, és igyekszik egyensúlyt biztosítani a "túlturizmussal" szemben. A helyi önkormányzatok és a regionális turisztikai testületek új szerepet kaptak a fenntartható turizmus fejlesztésében, amely lehetővé teszi az önkormányzatok számára, hogy korlátozzák például a vendéglátó létesítmények számát és típusát, vagy a szálláshelyek építését. Helyi intézkedésekkel korlátozhatják az adott településre érkezők számát vagy a városnézés ütemét, hogy tehermentesítsenek egyes attrakciókat, de akár ökológiai célú díjat is bevezethetnek. Az előremutatónak számító új törvényt az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO), valamint az Európai Bizottság is pozitívan értékelte – fejtette ki Ivana Herceg.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Branstetter Sándor

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.