Pesti Srácok

Az amerikaiak szerint ez a kínai terv Tajvan irányításának átvételére

null

Kína egyebek mellett egy négylépcsős stratégia révén tervezi a Tajvan fölötti irányítás megszerzését, háború nélkül – írta közösen kiadott tanulmányában a nemzetközi politikai kutatásokkal is foglalkozó Amerikai Vállalkozási Intézet (AEI) és a washingtoni hadtudományi intézet (ISW).

A frissen hozzáférhetővé vált, 115 oldalas tanulmány szerint – amelynek eredményeit az intézetek közlése szerint már amerikai képviselőkkel is megvitatták – Peking egy olyan folyamatban gondolkodik, amely Laj Csing-tö tajvani elnök minapi beiktatásától kezdve a 2028-as tajvani elnökválasztásokig tart. A stratégia első lépésének része a társadalmi rend megzavarása, infrastrukturális központok munkájának szabotálása, légi és tengeri kereskedelmi utak lezárása. Ennek már akár jövőre érzékelhető lehet a hatása. A célja, hogy a tajvaniak mindennapjaira jelentett kockázatok miatt kétséget keltsen Laj politikájában.

– áll a jelentésben. A második lépésben a szakértők szerint Kína a tajvani–amerikai kapcsolatok aláásását tervezi. A tanulmány szerint Kína célja, hogy az internet és különféle médiaplatformok segítségével egy új narratívát alkosson, és arról próbálja meggyőzni a tajvaniakat, hogy a konfliktus elsődleges okozója az Egyesült Államok. Harmadik lépésben Peking kisebb katonai akciókat és tengeri blokádokat tervez, azt a gondolatot terjesztve a tajvaniak körében, hogy kifizetődőbb, ha "Kína felé közeledve érik el a békét".

PestiSracok facebook image

– áll a jelentésben. A negyedik szakaszban a szakértők szerint Kína célja, hogy Tajvant Hongkonghoz hasonló úton vezesse végig, és egy megállapodás megkötésével megvalósítsa az "egy ország, két rendszer" berendezkedést.

– állítják a tanulmány szerzői. A jelentésben arra is figyelmeztetnek: amennyiben az Egyesült Államok kormányzata kizárólag arra fókuszál, hogy felkészüljön a lehetséges kínai katonai provokációkra, akkor a "kényszerítés hibrid stratégiájára" már képtelen lesz megfelelő válaszlépéseket tenni.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Ritchie B. Tongo