Pesti Srácok

Az Európai Konzervatívok és Reformerek nem egyesül az Identitás és Demokrácia pártcsaláddal

null

Az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR), valamint az Identitás és Demokrácia (ID) európai pártcsaládok tagjai nem váltanak frakciót, és nem egyesülnek egymással – jelentette ki Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, az ECR elnöke pénteken.

Meloni elmondta, hogy az általa vezetett Olasz Testvérek (FdI) és a VOX spanyol jobboldali párt az ECR tagja, és "úgy gondolom, egyik sem tervezi a frakcióváltást". Hozzátette, hogy a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés (RN) francia pártról sem feltételezi, hogy elhagyja az Identitás és Demokráciát, amelynek jelenleg a tagja. Az ID-hez tartozik a Matteo Salvini vezette Liga párt is, amely az Olasz Testvérek szövetségese a római kormányban.

– hangoztatta Meloni. Az olasz kormányfő kijelentette, hogy Marine Le Pennel "vannak közös pontok az illegális migrációval szembeni fellépésben, a zöld átmenethez való hozzáállásban, az európai identitás védelmében". Giorgia Meloni úgy vélte, hogy a júniusban esedékes európai parlamenti választások "lehetőséget adnak a változásra, és a változást az eddigiektől eltérő európai többség idézheti elő". Kijelentette: "elég volt a többszínű többségből" – ezzel az Európai Néppárt (EPP) és az Európai Szocialista Párt (PSE) szövetségére utalt.

PestiSracok facebook image

Giorgia Meloni az észak-olaszországi Trentóban zajló gazdasági fórumon szólalt fel. Emlékeztetett, hogy a 2022 októberében megalakult kormánya jelenleg a tizenhatodik leghosszabb a második világháború óta megalakult 68 olasz kormány között, karácsonytól számítva pedig a Meloni-kormány lesz a hatodik leghosszabb.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olasz miniszterelnöki hivatal sajtóirodája/Filippo Attili

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.