Pesti Srácok

Büntetőfeljelentést tett az Összefogás Óbudáért Egyesület tevékenysége miatt a kerületi polgármester

null

Büntetőfeljelentést tett az Összefogás Óbudáért Egyesület tevékenysége miatt Kiss László (DK–LMP–Momentum–MSZP–Párbeszéd) III. kerületi polgármester, aki szerint az ügyben felmerül a költségvetési csalás és a választói akarat tiltott befolyásolásának alapos gyanúja is.

Kiss László szerdán, Karácsony Gergely főpolgármesterrel tartott közös sajtótájékoztatón közölte: kedden feljelentést tett, mert szerinte az egyesület olyan tevékenységet végez, amely felveti a költségvetési csalás, a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény, valamint a választói akarat tiltott befolyásolásának alapos gyanúját. Szavai szerint az Összefogás Óbudáért Egyesület az alapszabálya szerint nem politikai szervezet, politikai céljai nincsenek, ugyanakkor a helyi választási bizottság jogerősen megállapította, hogy Bús Balázs, a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltjének kampányát "ebből az egyesületi forrásokból segítik". Kiss László példaként említett egy óriásplakátot, amelynek elhelyezését – mint mondta – az egyesület finanszírozta, miközben az "nem indult ezen a választáson, nem is indulhat, nem jelölőszervezet és a céljai között nincs politikai cél".

– mondta Kiss László, majd úgy fogalmazott: tehát "közpénzből politikai lejárató kampányokat folytatnak".

PestiSracok facebook image

– közölte. Kiss László szerint gyanús az is, hogy a kerületet ellepték az impresszum nélküli szórólapok, és mint kiderült, ezen szórólapoknak a megrendelője is az Összefogás Óbudáért Egyesület volt.

– tette hozzá.

Az óbudai polgármester azt mondta: látni kell azt is, hogy "valójában a Bethlen Gábor Alapkezelő Városi Civil Alapjából és számos más helyről Fidesz-közelinek mondható egyesületeket pénzeltek", és szerinte "egy hálózat van a döntések mögött", nemcsak egyedi óbudai esetről van szó.

Karácsony Gergely úgy fogalmazott: "egész Budapestet behálózták azok a Fidesz-közeli álcivil szervezetek, amelyek nyilvánvalóan közpénzből folytatják azt a szellemi kútmérgezést, ami az önkormányzati kampányban megvalósul". A főpolgármester szerint is indokolt mindenféle büntetőjogi lépés, hiszen – mint mondta – ezek a szervezetek "papíron" nem azért kapták a pénzt a különböző közpénzalapokból, hogy ezt a tevékenységet folytassák.

– tette hozzá. Szerinte a már említett Városi Civil Alap az elmúlt években "számtalan olyan álcivil szervezetet finanszírozott, amelyek ma aktívan részt vesznek a budapesti önkormányzati kampányban". Karácsony Gergely az ilyen szervezetek között sorolta a Hegyvidék Főutcája Egyesületet, a Budai Polgári Kört, a Budai Fiatalok Lokálpatrióta Egyesületet, a Fiatal Családosok Klubját (FICSAK), a Fiatalok Újpestért Egyesületet, a Polgári Újpestért Alapítványt, valamint az Élő Belváros Polgári Egyesületet.

– mondta. Karácsony Gergely arra kérte a budapestieket, hogy június 9-én mondjanak ítéletet arról az álcivil politikáról, amelyet a Fidesz végez.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.