Pesti Srácok

Deutsch Tamás: a magyarok több mint 90 százaléka békepárti

Deutsch Tamás: a magyarok több mint 90 százaléka békepárti

A magyar emberek több mint 90 százaléka békepárti, és Magyarországon egyetlen olyan politikai szereplő van, a Fidesz–KDNP, amely következetesen, két éve békepárti álláspontot képvisel, és a június 9-i választás után is ezt fogja képviselni az európai döntéshozatalban – mondta a Fidesz–KDNP európai parlamenti listavezetője Barcson, pénteken.

Deutsch Tamás a kormánypártok országjáró fórumához kapcsolódó sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a magyar emberek elsöprő többsége azon az állásponton van, hogy az európai döntéshozatalban az ő véleményét, szándékát, elkötelezettségét békepárti álláspontot képviselve jelenítsék meg.

– közölte. Úgy vélte: ezt a békepárti álláspontot árulja el, ennek a békepárti álláspontnak fordít hátat a magyar dollárbaloldal, a magyar ellenzék, valamint az Európai Parlament elé kerülő "őrültebbnél őrültebb háborúpárti előterjesztéseket" támogató európai parlamenti képviselőik. Deutsch Tamás Barcs horvát határhoz való közelségére utalva emlékeztetett rá: a délszláv háborúnak 140 ezer halálos áldozata volt és egymillió embernek kellett elhagynia otthonát a háborús cselekmények miatt.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá, hozzátéve, hogy minden Ukrajnából érkező háborús menekültről gondoskodnak.

– tette fel a kérdést. Szólt arról, hogy a háborús pszichózis erősödik, pedig egy európai uniós felmérés szerint az uniós választópolgárok több mint 70 százaléka békepárti állásponton van. Megítélése szerint ebből az következik, hogy szakadék tátong az európai vezetők nagy részének, a brüsszeli bürokráciának az álláspontja és az európai polgárok álláspontja között.

– hangoztatta.

– jelentette ki. Egyúttal arra bíztatta a választópolgárokat, vegyenek részt az európai parlamenti választáson és voksoljon a békepárti nézeteket valló Fidesz–KDNP listájára. Deutsch Tamás kiemelte:a Fidesz–KDNP elsődleges célja, hogy a magyarországi európai parlamenti választást nyerje meg, és "Magyarországról legyen nagyon erős békepárti álláspont, üzenet az európai politika felé", de azt is szeretnék, ha a "hozzánk hasonlóan gondolkodó" békepárti erők mindenhol megerősödének, ha a békepárti álláspont győzedelmeskedne egész Európában.

– mondta. Úgy vélte, ha az Egyesült Államokban a Biden-adminisztrációt a békepárti Trump-adminisztráció váltja fel a novemberben esedékes elnökválasztás eredményeként, világpolitikai fordulat történhet.

Biró Norbert (Fidesz–KDNP), a Somogy vármegyei közgyűlés elnöke a somogyi szavazók támogatását kérte az önkormányzati választáson. Azt mondta, ha a Fidesz–KDNP erős lesz a vármegyei önkormányzatban, folytatni tudják a békés, nyugodt, botrányoktól mentes konzekvens fejlesztési politikát. Szászfalvi László (KDNP), a térség országgyűlési képviselője arról szólt, hogy munkájában mindig az összefogásra és az együttműködésre helyezte a hangsúlyt, mert ahol van összefogás, van együtt gondolkodás, együtt cselekvés, ott mindig minden célt meg tudnak valósítani. Koós Csaba (Fidesz–KDNP), Barcs a választáson újrainduló polgármestere azt közölte: a város 6,2 milliárd forint fejlesztési támogatást nyert el az elmúlt öt évben. Ahhoz, hogy a fejlesztések ütemét tartani tudják Barcson, békére van szükség, amit csak a Fidesz tud garantálni – közölte.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Immáron 75 éve szolgál lelki táplálékkal a híveknek a „falu kútja” Pestszentlőrinc szívében

Exkluzív 2021 október 17.
Szent XXIII. János pápa a XX. század egyik legnagyobb formátumú egyházfője volt. Nevéhez kötődik az a közismert mondás, miszerint a plébánia feladata az, hogy a falu kútja legyen, ahol minden lakos lelki és szellemi táplálékhoz juthat. A pestszentlőrinci Szent László Plébánia most már éppen háromnegyed százada tölti be ezt a különleges feladatot, keresztül világégéseken, átvészelve a kommunizmus egyházgyűlölő rendszerét, egy lakótelep ledózerolását és egy másik felépítését is.

Pedofil bűncselekmények miatt vették őrizetbe a Jobbik volt gyulai képviselőjelöltjét

Exkluzív 2021 augusztus 3.
Pornográf felvétel készítése és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanújával vették őrizetbe a minap a Jobbik gyulai szervezetének tagját, a pártnak a 2019-es önkormányzati választáson indított egyik jelöltjét – tudta meg a PestiSrácok.hu. Információink szerint H. Lászlót, aki a gyulai sportélet ismert alakja és évtizedeken át foglalkozott gyerekekkel, többek közt karateedzőként, súlyos pedofil bűncselekményekkel gyanúsítják, letartóztatását elrendelte a bíróság. A nyomozással egy időben a magyar kriminalisztika egyik legkiemeltebb büntetőügyét, Szathmáry Nikolett meggyilkolásának aktáját is újranyitották. A hétéves kislányt 1998-ban ölték meg Gyulán, maradványai három évvel később kerültek elő a csatornából. A két ügy között több összefüggés is látszik. A rendőrség nyomoz és egyelőre nem árul el részleteket.