barcs
Deutsch Tamás: a magyarok több mint 90 százaléka békepárti
A magyar emberek több mint 90 százaléka békepárti, és Magyarországon egyetlen olyan politikai szereplő van, a Fidesz–KDNP, amely következetesen, két éve békepárti álláspontot képvisel, és a június 9-i választás után is ezt fogja képviselni az európai döntéshozatalban – mondta a Fidesz–KDNP európai parlamenti listavezetője Barcson, pénteken.Dömötör Csaba: ezekben a hetekben közelebb kerültünk a világháborúhoz
Ezek a napok számunkra a személyes találkozásokról szólnak, ami egyrészt azt jelenti, hogy az ország 1200 helyén gyűjtünk támogató aláírásokat, és azt is, hogy az ország több száz pontján veszünk részt fórumokon. Most éppen Barcson vagyunk, most is lesz miről beszélnünk, leginkább arról, hogy szintet lépett a háborús készülődés Európában – mondta Dömötör Csaba a Facebookra feltöltött videójában.Dömötör Csaba: háború és béke kérdéséről is dönt a júniusi választás
A június 9-ei európai uniós és önkormányzati választás jóval többről szól, mint hogy kik képviseljenek bennünket az Európai Parlamentben, illetve az önkormányzatokban; ez a választás háború és béke kérdéséről is dönt – jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kedden, Barcson. Dömötör Csaba a Fidesz–KDNP választási fórumához kapcsolódó sajtótájékoztatón azt mondta: az elmúlt hetek állásfoglalásait, eseményeit nézve látható, hogy "intenzívebb lett a háborús mozgolódás".Novák Katalin: ha bölcs döntések születnek Brüsszelben, azzal a helyi közösségek és Európa is gazdagodik
Átadták a mintegy 400 millió forintból kialakított turisztikai központot Barcson pénteken. Novák Katalin az eseményen azt hangsúlyozta: a beruházás jó példa arra, hogy ha bölcs döntések születnek Brüsszelben, azzal a helyi közösségek és Európa is gazdagodik. A köztársasági elnök Somogy vármegyei látogatásának második napján, a Dráva-parton álló egykori sóraktár felújításával és átépítésével létrehozott központ előtt úgy fogalmazott, hogy "ma megbizonyosodhatunk arról, milyen előnyei vannak az uniós tagságnak", amennyiben "a brüsszeli döntéshozók azzal foglalkoznak, amivel foglalkozniuk kell". Novák Katalin felhívta a figyelmet arra, hogy Horvátország már a schengeni övezet tagja, a magyar-horvát határ szabadon átjárhatóvá vált, a Dráva már nem elválasztja, hanem kapocsként köti össze Magyarországot és Horvátországot.Szili Katalin: nem adjuk fel a magyarság együvé tartozásának érzését
A magyarságnak június 4-e már nem a bús, veszteségérzettől keserű napot, hanem az összetartozást jelenti: elfogadjuk, hogy a megrajzolt határok nem változtathatók meg, de nem adjuk fel a magyarság természetes együvé tartozásának érzését – mondta Szili Katalin Barcson, szombaton.Vadászat után fejbe lőtte saját apját egy 18 éves fiú
Közvetlen közelről lőtte fejbe saját apját egy somogy megyei, 18 éves férfi, miután visszatértek a közös vadászatról apjával. L. Martin beismerő vallomást tett, miután a Terrorelhárítási Központ munkatársai egy ferencvárosi szállodában elfogták, ahova a gyilkosság után menekült. A nyomozás adatai alapján a 18 éves gyanúsított 2022. május 20-án késő este Szulok külterületén egy vadászfegyverrel fejbe lőtte az édesapját. Tettét követően apja barcsi házához hajtott, ahol magához vett még két fegyvert és lőszereket, majd azokkal ismeretlen helyre távozott – írja a police.hu.Jakab "nyomorgó" kisgyermekes anyukája megint lebukott – most nyaraltak tíz napot a horvát tengerparton
A Facebook egyik horvátországi utakat gyűjtő nyílt csoportjának bejegyzéséből kiderül, hogy augusztusban 10 napot nyaralt Horvátországban, méghozzá tengerparti medencés apartmanban az a nő, aki a minap Jakab Péter vállán sírt, hogy Magyarországon nem lehet megélni, itt nyomorogtak, ezért kisfiával Ausztriába menekült. A Jobbik elnöke saját közösségi oldalán egy ölelkező képet is megosztott a nővel és fiával, ami mellé azt írta: a nő csak azért utazott el fóti fórumára, hogy reményt adjon neki, mert ő bezzeg azért dolgozik, hogy senkinek se kelljen kényszerűségből elhagyni a hazáját. A PestiSrácok.hu kiderítette, hogy az asszony nem az egyszerű nép hangja, mint aminek Jakab próbálta beállítani, hanem beépített jobbikos, és a sztori akkora kamu, mint Korózs mentőtisztje... A hölgy ugyanis nem más, mint Opra Rita, a Jobbik volt barcsi képviselőjelöltje, aki LinkedIn profilja szerint Fóton él, Barcsot pedig vélhetően azért hagyta el, mert 300 ezer forint lakbérhátralékot halmozott fel az önkormányzat felé és végrehajtást indítottak ellene. Munkahelye is volt éveken át, gyermekjóléti szolgálatvezető volt a barcsi családsegítőnél, a munkaviszonya pedig konfliktusos körülmények között szűnhetett meg.A Jobbik volt barcsi képviselőjelöltje Jakab Péternek sírt, hogy itthon már nem tud megélni, miközben a nő a köztartozásai elől menekül (Videó!)
Jakab Péter az utóbbi hetekben, hónapokban maximális fordulatra kapcsolt demagógia, illetve kampányügyileg, mivel látja a számokat és csúnyán le van maradva az ellenzéki előválasztáson, amin amúgy már ő is tudja, hogy nincs sok esélye. Két napja feltett egy videót a Facebook-oldalára, amin egy negyvenes szőke nő arról magyaráz neki, hogy két diplomával nem tud elhelyezkedni itthon, ezért kénytelen Ausztriában dolgozni, hogy elláthassa családját. Ez a nő nem volt más, mint Opra Rita, a Jobbik korábbi képviselőjelöltje, akiről a PestiSrácok.hu kiderítette, hogy több mint háromszázezer forintos lakbértartozást halmozott fel az önkormányzattal szemben, amiért a bíróság végrehajtást rendelt el ellene, de nem tudják behajtani rajta, mert bejelentett munkahelye nincs. Erre szokták a köznyelvben mondani, hogy jó lövés, bedobás.Ajánljuk még