Pesti Srácok

Éhező művészek – noÁr annyira nyomorog, hogy 15 milliót kevesell egyetlen műsorért

null

Annyira, de annyira ki vannak éheztetve ezek a szegény művészek ebben a csúnya diktatúrában. Szegény noÁrnak (a mozgalom neve) szinte nyomorognia kell két nagyköltségvetésű filmszerep között, ráadásul, amikor felkérik egy tévéműsorra, rongyos 15 millióval akarják kiszúrni a szemét. Borzasztó, Orbánnak mennie kell!

Alig vagyunk túl azon, hogy meggyászoltuk Molnár Áron mozgalmát, máris új csapás ért minket, mert noÁr (a mozgalom neve) ismét hallatott magáról. Nagy Ervinhez hasonlóan ő is sietett támogatásáról biztosítani a dollárbaloldal új figuráját, Magyar Pétert. Most pedig Hajdú Péternek ment neki. A baloldali politikai aktivistaként elhíresült színész, mivel megnyerte az RTL Sztárbox című műsorát, indult volna egy nemzetközi bokszversenyen, ahol több ország celebjei mérik össze a tudásukat. Azonban Noár visszamondta az indulást a következő indokkal:

Hajdú Péter ezek után elmondta a valóságot, leleplezve a pénzéhes megmondóembert.

PestiSracok facebook image

– idézte Hajdú Pétert a Magyar Nemzet.

NoÁr többször bizonyította, hogy neki a pénz a legfontosabb, hiszen miközben fröcsögve szidta a kormányt, azért jól fizető szerepet szemrebbenés nélkül elvállalt egy állami dotációval készült filmben. Azt szokták mondani, hogy van az a pénz, amiért korpásodik a haj. Most azonban a pénzéhségén túl az is kiderült Molnár Áronról, hogy ha nem kapja meg azt a pénzt, amit szeretett volna, akkor azonnal, aljas módon előrántja a politikai kártyát. Hiába, a stílus maga az ember.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.