Pesti Srácok

Éhségsztrájkba kezdett Varsóban a gazdák egy csoportja

null

Éhségsztrájkba kezdett hétfőn a varsói szejm székházában a gazdák egy csoportja, amely már négy napja ülősztrájkot folytatott a helyszínen – közölte a lengyel média a szejmben tartott hétfői sajtóértekezletről beszámolva, amelyen az Orka nevű földművestársaság öt tagja szólalt fel. Az Orka azon szervezetek egyike, amelyek Lengyelországban február eleje óta az Európai Unió (EU) zöld megállapodása és az ukrán agrártermékek vámmentes behozatala ellen szerveznek közúti blokádokkal is járó tiltakozásokat.

Mariusz Borowiak, a társaság egyik tagja a sajtókonferencián elmondta: ő és társai változtatnak a csütörtökön elindított ülősztrájk formáján, hétfőtől éhségsztrájkot is folytatnak, és kizárólag vízen élnek addig, amíg nem találkozhatnak Donald Tusk kormányfővel. Aláhúzták: számukra az ukrajnai áruk ellenőrizetlen beáramlása, valamint a zöld megállapodásnak a mezőgazdaságot érintő pontjai a kulcsfontosságúak. Az Orka képviselői korábban elutasították azt az ajánlatot, hogy a mezőgazdasági tárca székhelyén Czesław Siekierski miniszterrel találkozzanak. A földművesek attól tartottak, hogy a tárgyalás után nem engedik őket vissza a szejmbe. A megbeszélésre pénteken került volna sor, amikor Varsóban a legnagyobb lengyelországi szakszervezet, a Szolidaritás tömeges tüntetést szervezett az uniós zöld megállapodás ellen. A pénteki tüntetés során az ülősztrájkolókat Piotr Duda, a Szolidaritás elnöke üdvözölte. A Szolidaritás pénteken aláírásgyűjtést indított, amely alapján népszavazást kezdeményeznének arról, hogy Lengyelország folytassa-e a zöld megállapodásban foglalt klímapolitika megvalósítását.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/PAP/Wojtek Jargilo

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.