Pesti Srácok

Így próbálják csillapítani a helyzetet Szlovákiában Pellegriniék

Így próbálják csillapítani a helyzetet Szlovákiában Pellegriniék

Zuzana Čaputová államfő Peter Pellegrinivel közösen meghívta az elnöki palotába az összes parlamenti párt elnökét, hogy lecsillapítsák a feszült helyzetet az országban - írja a Mandiner.

Csütörtökön közös sajtótájékoztatót tartott Peter Pellegrini megválasztott államfő és Zuzana Čaputová leköszönő elnök.

– jelentette ki a szlovák államfő. Mindenkit felszólított, hogy hagyjon fel a vádaskodással és a gyűlöletkeltéssel, és az ország lépjen ki végre ebből az ördögi körből – számolt be a Bumm.sk.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá Zuzana Čaputová.

Peter Pellegrini áprilisban megválasztott államfő az EP-kampány visszafogására szólította fel a pártokat. Hozzátette: reméli, hogy egyetlen politikus sem használja ki a Fico elleni merényletet arra, hogy politikai tőkét kovácsoljon belőle magának. Mint mondta, megrettentette, hova vezethet az eltérő politikai nézetekből táplálkozó gyűlölet, és a merénylet egyben a demokrácia elleni támadás is volt.

– tette hozzá Pellegrini.

Több szlovák párt már be is jelentette, visszafogják a kampányukat, írta a Bumm.sk oldala.

Fico állapota stabil, de súlyos

A BBC beszámolója szerint csütörtökön a besztercebányai kórház igazgatója egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy Fico úr állapota stabil, de „valóban nagyon súlyos”, és már átszállították az intenzív osztályra. Pellegrini elmondta, hogy meglátogatta Ficót, aki tudott néhány mondatot beszélni vele.

– mondta Pellegrini.

(Mandiner / Kiemelt kép: MTI/EPA/Martin Divisek)

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.