Pesti Srácok

Keményen bírálta Macron kijelentését az olasz védelmi miniszter

Keményen bírálta Macron kijelentését az olasz védelmi miniszter

Emmanuel Macron kijelentései a feszültséget növelik, Olaszország közvetlen beavatkozása kizárt az ukrajnai harctéren – mondta Guido Crosetto olasz védelmi miniszter a Corriere della Sera napilapnak szombaton.

Guido Crosetto úgy nyilatkozott, nem kívánja minősíteni a baráti állam Franciaország elnökének kijelentéseit, de

Az olasz védelmi tárca vezetője hangsúlyozta, a feszültség növelése helyett a diplomácia párbeszéd minden lehetséges útját kell keresni. Crosetto Emmanuel Macron korábbi szavaira reagált, aki nem zárta ki szárazföldi beavatkozás lehetőségét Ukrajnában az orosz erőkkel szemben. Guido Crosetto kifejtette, „Olaszország állásfoglalása nem módosult, mindig is azt mondtuk, hogy Ukrajnát segíteni kell a konfliktus szélesedése elkerülésében, de kezdettől fogva kizártuk katonáink közvetlen részvételét a konfliktusban”. Mint aláhúzta: az olasz alkotmány és más jogszabályok kizárják a fegyveres erők bármilyen fajta közvetlen beavatkozását, ami csakis nemzetközi mandátum esetében lehetséges, például az ENSZ határozatával. „Az Ukrajnában feltételezett beavatkozás nem ez az eset lenne, és nem tenne mást mint bővítené az erőszakhullámot, ami mindenekelőtt az ukránoknak nem kedvezne” – jelentette ki Guido Crosetto.

PestiSracok facebook image

A miniszter hangsúlyozta azt is, hogy ha az ukrán védelmi rendszer összeomlik, Olaszország azon országok között lenne, melyek a legnagyobb nehézségekkel szembesülnek gyakorlati és diplomáciai szempontból is. Emlékeztetett, hogy Olaszország nem rendelkezik önellátó védelmi rendszerrel, és azon kevés államok közé tartozik, melyek védelmi kiadása nem éri el a bruttó hazai termék két százalékát. Guido Crosetto szerint a diplomácia terén határozottabb cselekvésre van szükség az ENSZ részéről, és a Vatikánnak is újra kell indítani a felek közötti közvetítést, valamint nyomást kell gyakorolni Vlagyimir Putyin orosz elnökre. Utalt a Svájcban tervezett békekonferenciára is.

– mondta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Reuters pool/Gonzalo Fuentes

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.