Pesti Srácok

Ma lejár a jelöltállítási határidő a június 9-ei önkormányzati választásra

Ma lejár a jelöltállítási határidő a június 9-ei önkormányzati választásra

A választáson csak azok indulhatnak főpolgármester-, polgármester- vagy képviselőjelöltként, akiknek eddig az időpontig sikerült összegyűjteniük a jegyzők - mint a helyi választási irodák vezetői - által korábban (településenként) meghatározott számú ajánlást az ajánlóíveken, leadták azokat a választási bizottságnál, és a testületek az ajánlások ellenőrzése után a jelöltet hivatalosan nyilvántartásba vették.

A hétfő délután négy órai határidőn túl beérkező ajánlásokat és jelentkezéseket a bizottságok már nem fogadhatják el. A hétfői határidő vonatkozik a települési nemzetiségi önkormányzati választáson indulni szándékozókra is, nekik is eddig az időpontig kell összegyűjteniük a Nemzeti Választási Bizottság által meghatározott számú ajánlást. Az ajánlásokat a bizottságok mellett működő irodáknak ellenőrizniük kell. Azokat a jelölteket, akik közvetlenül a hétfő délutáni határidő előtt adják le ajánlásaikat, a választási bizottságok négy napon belül, azaz legkésőbb pénteken veszik nyilvántartásba.

A jelöltek bejelentését, illetve a választási bizottságok döntéseit a jelöltek nyilvántartásba vételéről a bizottságok mellett működő választási irodák rögzítik a választási informatikai rendszerben, és az adatok így jelennek meg a Nemzeti Választási Iroda (NVI) internetes tájékoztató oldalán (www.valasztas.hu). Mindezek alapján bár a határidő 16 órakor lejár, a www.valasztas.hu oldalon még egy ideig folyamatosan frissülnek a bejelentett jelöltek adatai.

Az NVI internetes tájékoztató oldala szerint vasárnapig már csaknem 35 ezer jelöltet vettek nyilvántartásba a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választására, és mintegy 9 ezer jelöltet már bejelentettek, de nyilvántartásba vételükről még nem született döntés. Öt évvel ezelőtt összesen 54 883 jelöltet vettek nyilvántartásba. A nemzetiségi választásra már 8600 jelöltet vettek nyilvántartásba és mintegy 2500-at már bejelentettek, de még nem döntöttek a nyilvántartásba vételükről. Öt évvel ezelőtt 14 685 jelöltet vettek nyilvántartásba.

PestiSracok facebook image

(MTI / Kiemelt kép: MTI/Soós Lajos)

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.