Pesti Srácok

Maruzsa Zoltán: idén 200 ezer notebook kerül az iskolákba

null

Két éve 120 ezer digitális eszköz beszerzése történt meg, tavaly 140 ezer eszközé, az idén pedig 200 ezer notebook kerül a magyar általános és középiskolákba szerte az országban – mondta szerdán a Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára Dunaharasztiban.

Maruzsa Zoltán a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában – ahol szintén notebookokat osztott – elmondta: a kormányzat még 2022-ben hozott döntést arról, hogy a teljes magyar köznevelést digitalizálni szeretné. Hozzátette, hogy ennek legfontosabb eszköze az oktatásban részt vevők digitális eszközökkel, notebookokkal történő felszerelése. Egy RFF-projekt (digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára) keretében, európai uniós és hazai költségvetési forrásból szerzik be az eszközöket – fűzte hozzá az államtitkár. Maruzsa Zoltán beszélt arról, hogy idén eddig Pest vármegyében szállítottak ki jelentősebb mennyiségű laptopot. Hozzátette, hogy Dunaharasztiban összesen 476 hordozható számítógépet vehettek át az általános és középiskolás gyerekek.

– tette hozzá. Az államtitkár azt mondta, hogy a program folytatódni fog a következő tanévben, a szeptemberben belépő ötödikes és kilencedikes tanulók részére. Hozzátette, hogy elmondható lesz, hogy 2026-ra az 5–12. évfolyamig minden olyan tanuló, aki kérte, hozzájutott a digitális eszközökhöz. Az elkövetkezőkben pedig tisztán költségvetési forrásból szeretné a kormány fenntartani a programot – fűzte hozzá Maruzsa Zoltán. Az államtitkár beszélt arról is, hogy a dunaharaszti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 140 millió forintos támogatást kap a tankerületen keresztül az iskola belső átalakítására.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.