Pesti Srácok

Megalakult az új szerb kormány, amely a béke megőrzését tartja az egyik legfőbb feladatának

Megalakult az új szerb kormány, amely a béke megőrzését tartja az egyik legfőbb feladatának

Megszavazta a Miloš Vučević vezette új szerb kormányt a belgrádi parlament csütörtökön. A 250 fős szerb törvényhozásban kétnapos vitát követően a jelen lévő 213 képviselő közül 152 biztosította támogatásáról és 61 ellenezte a Szerb Haladó Párt (SNS), a Szerbiai Szocialista Párt (SPS), a Vajdasági Magyar Szövetség, valamint a horvát és a bosnyák kisebbség koalíciós kormányát.

Kormányprogramjának ismertetésekor Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt elnöke kiemelte, hogy a béke megőrzése és az életszínvonal növelése lesz az új szerb kormány legfőbb feladata. Mint mondta: az ország külpolitikájának középpontjában a függetlenség és a katonai semlegesség megőrzése áll majd. Emellett szeretné megőrizni a jó kapcsolatokat a szomszédos országokkal is. Közölte: az európai uniós tagság elnyerése továbbra is Szerbia stratégiai célja marad, és az új kormány folytatni fogja a szükséges reformintézkedéseket, még akkor is, ha a csatlakozási folyamat évről évre bonyolultabbá válik az újabbnál újabb feltételek miatt. Miloš Vučević közölte azt is, hogy az új kormány előtt nagyon komoly külpolitikai kihívások állnak már most is, és ebből a szempontból a legfontosabb a szuverenitásának és a területi egységének a megőrzése lesz, és a harc azért, hogy Koszovó Szerbia része maradjon.

A kormánynak 25 minisztériuma és hat tárca nélküli minisztere van. A 2000-ben bekövetkezett demokratikus fordulat óta, miután az országot akkor vezető Slobodan Miloševićnek az ellenzéki tüntetések nyomán távoznia kellett a politikából, ez a legnépesebb kabinet. A 32 tagú kormányban tíz nő és négy párton kívüli politikus is helyet kapott. A Vajdasági Magyar Szövetség sem miniszteri, sem kormányalelnöki pozíciót nem kért a koalíciós tárgyalásokon, államtitkári szinten vesznek részt a Vučević-kabinet munkájában, ahogyan azt az utóbbi tíz évben is tették. Államtitkáraik lesznek az oktatási, az építésügyi, a mezőgazdasági, az egészségügyi, a környezetvédelmi, a pénzügyi, a gazdasági, valamint a beruházási minisztériumban.

Szerbiában tavaly decemberben tartottak előrehozott parlamenti választást. Miután 2020-ban és 2022-ben is volt előrehozott parlamenti választás, Aleksandar Vučić államfő bejelentette, hogy most egy nyugodtabb időszak következik, és a várakozások szerint legalább 2027-ig nem kell újra az urnák elé járulni. Az ezredforduló óta csak egyetlen kormánynak sikerült kitöltenie mandátumát: Mirko Cvetković kabinetje 2008 és 2012 között irányította az országot. A 2016-ban megválasztott kormány is négy évig maradt, ám némileg átalakult, és a kormányfő személye is megváltozott: Aleksandar Vučićot államfővé választották, és Ana Brnabić vette át a helyét.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Andrej Cukic

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.