Pesti Srácok

Merő véletlenségből pont a kampány alatt érkezik 300 milliárd Budapestnek az Európai Bizottságtól, abból a keretből, ami az ország számára el van zárva

null

Háromszázmilliárd forint értékű uniós fejlesztési forrást kap a főváros – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester az Elisa Ferreirával, az Európai Bizottság kohéziós politikáért és reformokért felelős biztosával közösen tartott pénteki sajtótájékoztatóján, a Városházán. A főpolgármester úgy fogalmazott: "van mit ünnepelni" Magyarország uniós csatlakozásának huszadik évfordulóján.

– jelentette ki Karácsony Gergely, hozzátéve: a pénz "már itt van azokban az operatív programokban, amelyeket a kormány és az Európai Bizottság is elfogadott". Megjegyezte: a sajtótájékoztatót megelőző találkozón az uniós biztos támogatta a pénz felhasználására vonatkozó részletes terveket.

A 300 milliárd forint felhasználásának részleteiről a főpolgármester elmondta: a legnagyobb részt – összesen 178 milliárd forintot – a közösségi közlekedés fejlesztésére fogják fordítani. Összesen 50 milliárd forintot költenek a közterületek zöldítésére, 38 milliárdot fordítanak árvíz- és szennyvízberuházásokra, 34 milliárd forintot pedig olyan esélyteremtő fejlesztésekre, amelyek a lakhatás és a szociális gondoskodás területén erősítik a várost. A közlekedésfejlesztés részleteiről Karácsony Gergely közölte, hogy főleg a villamosinfrastruktúrát fogják fejleszteni; több mint 50 CAF villamost vásárol a főváros, de megépítik a Budai fonódó 2 vonalat is. Mindezek mellett 9 milliárd forintért vesznek elektromos buszokat, 25 milliárd forintot szánnak a trolihálózat bővítésére, de jut a pénzből a Göncz Árpád városközpont fejlesztésére és a kerékpárút-hálózat fejlesztésére is – sorolta.

PestiSracok facebook image

A közterület-fejlesztésre szánt 50 milliárd forintból zöldítésre és akadálymentesítésre költenek, továbbá a klímaváltozáshoz való adaptációt segítő beruházásokra – magyarázta, hozzátéve: a fejlesztés fontos eleme lesz a pesti alsó rakpart zöldítése és a Nagykörút rendbetétele. Karácsony Gergely a szociális esélyteremtésre szánt források felhasználásáról úgy szólt: 20 milliárd értékben elindítják az elmúlt évtized legnagyobb lakhatási csomagját, illetve 14 milliárd forintot fordítanak a szociális ellátórendszer fejlesztésére, összehangolására. Beszámolt arról is, hogy 32 milliárd értékben erősítik a budapesti árvízvédelmet (a pénz főleg a római parti védekezést szolgálja majd), 6 milliárd forintot pedig az agglomerációs szennyvízberuházásokra költenek. Kijelentette: a fővárosi önkormányzat az elmúlt időszakban nagyon aktív volt a közvetlen brüsszeli források lehívásában is, ennek köszönhetően a 300 milliárd forinton felül további 5,6 milliárd forint közvetlen EU-támogatást is kap Budapest.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.