Pesti Srácok

"Orbán és a Fidesz azt hazudja, hogy ők a béke pártja" - állítja Magyar Péter, akit nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben (Frissítve))

null

A Fidesz alelnöke tuskóságnak tartja, hogy Magyar Péter éppen május 5-re, anyák napjára szervez demonstrációt. Kósa Lajos szerint a Tisztelet és Szabadság Párt (Tisza Párt) alelnöke egy „tőrőlmetszett ballibsi″, aki nem a Fidesztől, hanem a Demokratikus Koalíciótól és a Momentumtól veszi el a szavazókat, írja az Index.

A Magyar Péter május 5-re, éppen Anyák napjára hirdette meg következő tüntetését. A debreceni demonstráción kijelentette, hogy "ma az utóbbi évtizedek legnagyobb vidéki politikai demonstrációját, és a valaha volt legnagyobb anyák napi rendezvényt tartják." Hozzátette:

Magyar szerint különleges pillanatokat élnek, érzik a lendületet és a reményt arra, hogy képesek lesznek érdemi változást elérni, „az emberek döntő többségének elege van a hatalmi elit összefonódásaiból”, helyette együttműködésre, szeretetre, összekapaszkodásra vágynak. Az új ellenzéki messiás szerint totális zűrzavar van a Karmelitában”. Magyar Péter megjegyezte, Rogán Antal „folyamatosan kísérletezik, de a V2-es rakéták eddig besültek”.

– kérdezte Magyar Péter. A Tisza alelnöke azt üzente, „szégyelld magad Kósa Lajos, szégyellje magát Hende Csaba barátod is." Majd elmondta, hogy szerinte Orbán és a Fidesz azt hazudja, hogy ők a béke pártja, a béke színe a narancssárga. Szerinte aki 2024-ben a Fideszre szavaz, a háborús fenyegetésre, háborús uszításra, a nemzet megosztására szavaz, arra szavaz, hogy Orbán Viktor többszáz katonát küldjön Csádba”, valamint fegyver és lőszergyárakat építsenek. Azt is mondta, nem hagynák, hogy a fővárosi közgyűlés „a Fidesz és a kék Fidesz, a DK játszótere maradjon”, olyan eredményt szeretnének, amelynek következtében a Tisza Párt nélkül nem születhetne fontos döntés Budapesten.

Állítása szerint majd a Hősök terén megrendezik a rendszerváltás utáni legnagyobb politikai demonstrációt, „másnap, június 9-én, az európai parlamenti és az önkormányzati választáson olyan eredményt érünk el, amely a Holdról, de a Karmelitából bizonyosan látszani fog, és beverünk egy hosszú, vastag szöget a NER koporsójába”

Kósa Lajos: Magyar Péter egy tőről metszett ballibsi

A debreceni eseményről Kósa Lajost kérdezte a 444. A Fidesz alelnöke tuskóságnak nevezte, hogy a Tisza Párt alelnöke anyák napjára szervez demonstrációt. Mint mondta, az ötlet „a normális gondolkodás teljes hiányát” jelzi. Szerinte Magyar Péterben „semmi normális gesztus nincs, ami jól jellemzi a személyiségét is”. Hozzátette, normális esetben az emberek születésnapon sem tartanak gyászünnepséget, ahogy október 6-án sincs örömparti. Magyar Péter helyében inkább venne egy csokor virágot a volt feleségének, Varga Juditnak, mert bármi történt, csak „szült neki három gyermeket”. Kósa Lajos nem ért egyet azzal, hogy a Tisza Párt alelnöke egy jobbközép erő lenne.

PestiSracok facebook image

– fejtette ki a Fidesz alelnöke. Hozzátette, Magyar Péter személye leginkább a Demokratikus Koalícióra, Gyurcsány Ferencre és a Momentumra veszélyes, nem a Fideszre. Kósa Lajos szerint Magyar Péter legalább annyira jobboldali, mint Márki-Zay Péter. A politikus szerint a Tisza Párt elnöke pont olyan, mint Gyurcsány Ferenc. Úgy látja, a közös pont a két politikusban, hogy külföldről fizetik őket. Megjegyezte, „akinek egy kicsi esze van, az tudja, hogy Magyar Péter egy olyan csávó”, aki titokban, zsarolási céllal hangfelvételt készített a saját feleségéről. Mint mondta,

Így várják Debrecenben Magyar Pétert, forrás: Facebook

Kósa Lajos szerint „a legvadabb összeveszés alatt sem csinál ilyet az ember”. Magyar Péter nagy létszámú tüntetését nem kormány-, hanem ellenzékváltó hangulatnak tartja. Véleménye szerint ilyenkor örülnek egy olyan messiásnak, mint a Tisza Párt alelnöke. Hozzátette, a politika egy hosszútávfutás, Magyar Péter viszont még egyetlen választást sem élt át.

A bántalmazó, aki lelkendezve kíván boldog anyák napját

Mint lapunk is beszámolt róla, Varga Judit korábban Hajdú Péter vendége volt a Frizbi TV nevű YouTube-csatornán, ahol eddig nem ismert, megdöbbentő részleteket is elárult az erőszakos, agresszív Magyar Péterről és részletesen beszélt arról, hogyan kínozta a házasságuk alatt az exférj. A volt igazságügy-miniszter többször elérzékenyülve, részletesen beszélt az évtizedes tortúráról, amit a házasságában megélt, azokról a pillanatokról, amikor Magyar Péter bántotta, majd amikor manipulatív módon, ígéretekkel igyekezett visszanyerni Varga bizalmát.

Forrás: Facebook/Magyar Péter

Varga Judit az interjú során felidézte, állandóan attól kellett tartania, éppen milyen hangulata van az agresszív Magyar Péternek. A volt igazságügyi miniszter rettegett attól, hogy akkori férje nem fogja abbahagyni az abúzust, sírva mesélte el: Magyar Péter egy alkalommal kiment a szobából, elment a konyhába egy késért és azzal járkált a lakásban. Varga folyamatosan kérlelte férjét, hogy fejezze be a terrort és próbáljon pozitív irányba változni, de egy ponton már csak az érdekelte, hogy szabad legyen a bántalmazó, zsaroló férfitól.

Varga Judit az ominózus 2020-as esetről, amit a HVG elsőként megírt, azt mondta, hogy el szeretett volna menni Miskolcra a gyerekeivel, és akkor tört ki a botrány. Magyar már akkor kormányt akart buktatni, és ehhez a minisztert akarta felhasználni a fenyegetőzései során.

„Az egész kormányt megbuktatom, ez lesz az évszázad válása, az ország botránya”

Mint ismert, nemrég a Mandiner birtokába jutott a HVG által megszerzett teljes rendőrségi jelentés Magyar Péter agresszív fellépéséről, a családját, a feleségét és az intézkedő rendőröket akadályozó magatartásáról. A jegyzőkönyvet rögzítő rendőr hangsúlyosan kiemelte, hogy a lakásból folyamatos kiabálást, koppanást, csattanásokat lehetett hallani, ráadásul fokozódó mértékben. A rendőr hivatalosan rögzítette azt is, hogy Varga Judit kiáltását is lehetett hallani.

Magyar Péter anyák napi tüntetését nem kormány-, hanem ellenzékváltó hangulatnak tartja. Véleménye szerint ilyenkor örülnek egy olyan messiásnak, mint a Tisza Párt alelnöke. Hozzátette, a politika egy hosszútávfutás, Magyar Péter viszont még egyetlen választást sem élt át – írja a Ripost.

Képes volt öngyilkosságot színlelni

Magyarról, miután a Bors megszerezte az erről szóló mentős-jegyzőkönyvet sokan megtudhatták, hogy képes volt eljátszani egy xanaxos öngyilkosságot. Egy csak ideggyógyász által felírható , egész levél XANAX-ot készített maga mellé és kivett belőle 9 szemet, mintha bevett volna a halálos adag ideggyógyszert. Aztán ájultnak tetette magát, hogy kétségbeesett felesége és gyermekei kihívják a rohammentőt. Ekkor a Nagy Hős felugrott és még a mentő megérkezése előtt gyáván, pizsamában elmenekült, majd órákon át egy közeli utcában bujkált, mert félt a botránytól.

Magyar Péter mindezt előre eltervezte, mérgezési tüneteket, eszméletlen, életveszélyes állapotot szimulált, csakhogy felesége kihívja a rohammentőket. Azzal a nyilvánvaló szándékkal tette mindezt, hogy kétségbe ejtse, megrémissze a családját, ami a jelenlévő gyerekeire tekintettel több, mint felelőtlenség. A Bors megtudta azt is, hogy Magyar Péter egészen addig pizsamában ült az autójában egy környező utcában, míg megbizonyosodott arról, hogy a mentők eltávoztak. Csak ezután merészkedett nagy bátran haza…

A teljes jegyzőkönyv ismeretében érthető Magyar Péter pánikreakciója, amikor megpróbálta letiltani a cikket. Azt például, hogy trágár kifejezésekkel illette gyermekei édesanyját, a rendőri felszólításoknak nem engedelmeskedett, a hatóság munkáját akadályozta, Varga Juditot pedig személyi szabadságában próbálta korlátozni. Annak ellenére, hogy a felesége többször határozottan követelte: „Engedj el!” Ahogy az intézkedő rendőr leírta:

Magyar Péter megfenyegette az intézkedő rendőrt is, aki igyekezett Varga Judit testi épségét és szabad mozgását biztosítani. Azt kiabálta, hogy a feletteseinél fel fogja jelenteni, azt állítva, hogy valamiféle „emberrablás” zajlik, a rendőrök „el akarják rabolni” a gyerekeit. Közölte, az egész kormányt meg fogja buktatni, óriási botrányt fog csinálni. Fenyegetőzött, hogy azonnal felhívja az ismerőseit a médiában, kihívja az RTL Klub stábját és a Facebookon élőben közvetíti az eseményeket. Kijelentette, hogy a „közvetítésben” meg fogja alázni a feleségét és tönkreteszi a politikai karrierjét.

Jámbor András is aktivizálta magát Anyák napja alkalmából

A baloldali politikusok igyekeznek minden alkalmat megragadni, hogy véleményüknek hangoztassák. Jámbor András például Orbán Viktor anyák napi posztja alatt azt kezdte fejtegetni, hogy többet érdemelnek "az államra bízott gyerekek".

Magyar Péter Debrecenben ilyen mondatokkal örvendeztette meg a hallgatóságát:

Ma Magyarországnak szeretetre, békére, az árkok betemetésére van szüksége, olyan vezetésre, amely

Magyar Péter bejelentette, hogy ha a Tisza párt felhatalmazást kap, a családi pótlékot azonnal duplájára emeli, mert

A Tisza párt alelnöke számon kérte, hová lett az a 40 ezer milliárd forint, amelyet eddig európai uniós támogatásként kapott Magyarország, s amelynek megfelelő összeg feléből a második világháború után újjáépítették a porig rombolt Németországot. Válasza szerint a pénz jelentős része "magántőkealapokban, jachtokban, kastélyokban, hotelekben, bordeaux-i borászatokban, vagy offshore-számlákon van". A politikus sorsdöntőnek nevezte a júniusi választásokat, ahol "az lesz a kérdés, hogy Fidesz vagy Tisza?" A háború és a béke kérdésére utalva azt mondta, pártja békepárti, szorgalmazza a béketárgyalások azonnali megkezdését.

- hangoztatta.

Debrecen, 2024. május 5. Magyar Péter, a Tisza párt európai parlamenti listavezetõje, a párt alelnöke beszédet mond a debreceni Református Nagytemplom elõtt tartott anyák napi nagygyûlésen 2024. május 5-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Magyar Péter beszédében kitért az akkumulátorgyárak építésének ügyére, amely szerinte veszélyezteti az embereket és a környezetet, miután "szétszabdalták" az ellenőrző hatóságokat. Azt mondta, ha a Tisza párt felhatalmazást kap a magyar emberektől, haladéktalanul visszaállítja a környezetvédelmi minisztériumot, megerősíti az érintett hatóságokat, szigorít a jogszabályi előírásokon és az ellenőrzési mechanizmusokon, és kikényszeríti, hogy a beruházások pénzügyi hasznából az érintett települések is részesedjenek. A rendezvényen, amelyen ott volt a párt európai parlamenti listájának több képviselője, Magyar Péter bejelentette, hogy szinte valamennyi vármegyében megvannak már a listaállításhoz szükséges számú ajánlásaik. A nagygyűlésen Magyar Péter átadta a licitálásra bocsátott napszemüvegéért felajánlott hárommillió forintot L. Ritók Nórának, a berettyóújfalui Igaz Gyöngy Alapítvány elnökének, aki jelezte: három, mélyszegénységben élő családot támogatnak az adománnyal. Tarr Zoltán református lelkész, a Tisza párt európai parlamenti képviselőjelöltje azt mondta, "Debrecenben, a magyar reformátusság fővárosában, a kálvinista Rómában még mindig jó reformátusnak lenni", és bejelentette: egymástól függetlenül két keresetet nyújtottak be az egyházi bírósághoz, hogy elmozdítsák beosztásából Balog Zoltán püspököt.

Forrás: MTI, Index; Fotó: PS/Hatlaczki Balázs

Vezető kép: Debrecen, 2024. május 5. Magyar Péter, a Tisza párt európai parlamenti listavezetõje, a párt alelnöke a debreceni Református Nagytemplom elõtt tartott anyák napi nagygyûlésen 2024. május 5-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.