Pesti Srácok

Nem találtak lövedék ütötte nyomokat az iráni elnököt szállító helikopter roncsain

null

Nem találtak lövedék vagy más gyanús tárgy ütötte nyomokat az Ebrahím Raíszi iráni elnököt szállító, Irán északnyugati részén lezuhant helikopter roncsain a síita állam hadseregének előzetes, csütörtök éjjel közzétett vizsgálata szerint.

Az IRNA iráni állami hírügynökség által is közzétett jelentésben elmondták, hogy a helikopter végig az előre kijelölt útvonalon haladt, a pilóta pedig mintegy másfél perccel a szerencsétlenség előtt vette fel a kapcsolatot az elnöki helikopter-konvoj másik két járművével. A zuhanás után a helikopter azonnal kigyulladt. Az erős köd és az alacsony hőmérséklet nehezítette a mentést, így a vasárnap délután szerencsétlenül járt helikopter roncsait végül hétfőn hajnalban találták meg – olvasható a jelentésben, amelyben hozzátették, hogy a legénység és a légiirányítás közötti beszélgetésben "nem találtak semmi gyanúsat". A hadsereg részéről bejelentették azt is, hogy a vizsgálat folytatódik és a későbbiekben további részleteket fognak közzétenni.

Raíszi vasárnap Kelet-Azerbajdzsán tartományba utazott, hogy Ilham Aliyev azeri elnökkel együtt felavassa a két ország által az Arasz folyón emelt harmadik duzzasztógátat. Az őt és a külügyminisztert, Hoszein Amirabdollahiánt – valamint a többi között a tartomány kormányzóját – szállító helikopter a visszaúton, az azeri határhoz közeli Varzekán városa mellett zuhant le.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Moj News/Azin Haghighi

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.