Pesti Srácok

Német hétköznapok – "Fiatalok" bandái csaptak össze egy strandon

null

Fölöttébb kínos, ahogyan a német média megpróbálja elkerülni, hogy egy-egy tömegverekedés esetén bevallják, hogy itt bizony (esetleg, talán, valószínűleg) migránsokról van szó. De minden próbálkozás ellenére, ha "fiatalok csoportjáról" beszélnek, és legalább negyven fős bandák csapnak össze, akkor az olvasó számára enyhén szólva is kilóg a lóláb.

Többen megsérültek egy neubrandenburgi strandon történt tömegverekedésben, amelyben 40 ember vett részt. A kiváltó ok vagy a lehetséges indíték eleinte tisztázatlan volt, amint azt a Pomeránia város rendőrsége bejelentette pénteken tizenkét gyanúsított ellen – akik közül néhányat ismer a rendőrség – folytatnak nyomozást rendbontás és testi sértés miatt – írja a Welt. A szabadtéri uszoda megnyitójára mintegy 2000 ember gyűlt össze egyébként. A rendezvényt az agresszív cselekmények miatt, illetve további rendbontásoktól tartva a szervezők leállították.

A brodai rendezvényen két, többségében tinédzserekből és fiatal felnőttekből álló csoport ütközött egymással. A beszámolók szerint a vita következtében verekedés alakult ki, többen megsérültek. Egy 17 éves fiatalt súlyos fejsérülésekkel szállítottak kórházba. A verekedésben további négy ember könnyebben megsérült.

Forrás: Welt; Fotó: MTI/EPA/Hannibal Hanschke

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.