Pesti Srácok

Orbán Viktor: a magyar futball régi dicsőségét is az tartja meg, hogy van jelenje és jövője

null

Múlt nélkül nincs jövője a magyar futballnak – jelentette ki a miniszterelnök kedden, Felcsúton Zsohár Melinda és Oláh János Szerelemfoci című, a felcsúti labdarúgás százéves történetét összefoglaló könyvének bemutatóján. Orbán Viktor azt mondta: a kiadvány elsősorban a helyieknek fontos, de a magyar futball számára is általános tanulságokat fogalmaz meg.

– hívta fel a figyelmet a kormányfő. Hangsúlyozta: a kétezres években talpra álló magyar futball előzményei ott vannak a szocialista futballban, az 1950-es évek aranycsapatában, valamint az 1938-ban világbajnoki döntőt játszó válogatottban is.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá Orbán Viktor. Azonban rámutatott arra is, hogy ha nincs a futballnak jövője, elvész a múltja is, és egy zárvánnyá válik.

– emelte ki. A miniszterelnök úgy fogalmazott: "sohasem lehet tudni, hogy miből lesz a cserebogár". A levente egylet 1923-as és a klub 1931-es alapításakor még Felcsúton sem gondolták, hogy a most Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó válogatott keretében három olyan játékos – Nagy Zsolt, Kleinheisler László, Sallai Roland – lesz, aki a felcsúti Puskás Akadémiáról származik. Ráadásul a tartalékok között szerepel Tóth Balázs, aki szintén Felcsúton nevelkedett. Orbán Viktor a sajtótájékoztató végén arról is beszélt: sokfajta sportággal próbálkoztak falun, de a falusi sport története alapvetően a futballszakosztályok története. Felcsúton voltak, akik vállalkoztak a kutatásra, írásra és szerkesztésre, és Mészáros Lőrinc, a Puskás Akadémia kuratóriumi elnöke meg is finanszírozta ezt. Azonban nem minden falu van ilyen helyzetben, ezért a kormányfő azt mondta: ha a falvakban meg akarják írni sportklubjaik történetét a helyiek, annyi pénzt hozzátesz a kultuszkormányzat, amennyit a helyiek erre a célra összeadnak.

– tette hozzá a miniszterelnök.

A kétkötetes kiadványt bemutatva Oláh János felidézte: egy kuratóriumi ülésen vetődött fel a felcsúti sporttörténet feldolgozásának gondolata. Zsohár Melindával nemcsak a sportról, hanem a községről is szóló könyvet készítettek, amelyből a falu történetét is megismerheti az olvasó. Felcsúton már az akadémia megalakulása előtt is NB I-es és NB III-as játékosok nevelkedtek férfi, illetve női vonalon is – fűzte hozzá. Zsohár Melinda a kiadványt egy olyan falusi történetnek nevezte, amely túlmutat a falu határain. Személyes emlékekre épülve helytörténeti és néprajzi vonatkozásokkal, de igaz anekdotákkal van tele – jegyezte meg. Major Anita – aki Margittai Gáborral szerkesztette a kiadványt – a könyv lokális identitás erősítő szerepét hangsúlyozta, és azt is, hogy a sport mindig erősíti a közösségeket és összehozza az embereket.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.