Pesti Srácok

Pert indíthat Von der Leyenék ellen az Európai Ügyészség

Pert indíthat Von der Leyenék ellen az Európai Ügyészség

Különös helyzetbe keveredtek az Európai Unió szervei: az Európai Ügyészség perre mehet az őt finanszírozó Európai Bizottság ellen, mivel az a költségvetésüket szeretné csökkenteni – számolt be a Mandiner. Az Európai Ügyészség vezetője a romániai származású Laura Codruţa Kövesi; a szervezet célja az európai uniós érdekeket fenyegető, súlyos pénzügyi bűncselekmények utáni nyomozás.

A szervezet most saját finanszírozásukkal van elfoglalva: az Európai Bizottság csökkentené költségvetésüket, ami nem tetszik az ügyészeknek, ezért előbb egy peren kívüli megállapodást szorgalmaznak, majd ha ez nem tud létrejönni, akkor be is perelhetik saját finanszírozójukat. Az európai ügyészek úgy látják, az őket érintő költségvetési megszorítások miatt nem tudnák hatékonyan elvégezni a munkájukat. Az Európai Bizottságnak az a problémája, hogy eddig ők látták el informatikai támogatással, IT-supporttal az ügyészséget, de ebből most már visszalépne a bizottság, mondván, oldják meg az ügyészek. Az Európai Ügyészség szerint viszont az IT-támogatás megvonása alapjaiban rengetné meg munkavégzésüket. Az Európai Bizottság legutóbb azt a választ küldte az ügyészségnek, hogy hajlandó tovább adni az IT-s támogatást nekik, „speciális feltételek mellett”.

Eközben a Politico szerint az Európai Ügyészség a saját finanszírozójának vezetője, Ursula von der Leyen ellen is vizsgálódik, ugyanis átvették a belga ügyészektől a Von der Leyennel kapcsolatos egyes gyanús cselekmények – SMS-törlések, érdekütközési és korrupciós vádak – vizsgálatát. Az Európai Ügyészség most nyomoz ezekben az ügyekben, de eddig senkit nem vádoltak meg.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA-PAP/Radek Pietruszka

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.