Pesti Srácok

Szentkirályi Alexandra: szorosabb együttműködésre van szükség a főváros és a kormány között

null

Szorosabb párbeszédre és együttműködésre van szükség Budapest vezetése és a kormány között annak érdekében, hogy a főváros rendezettebb, tisztább és biztonságosabb legyen – mondta a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje kedden, Budapesten, miután egyeztetett Pintér Sándor belügyminiszterrel. Szentkirályi Alexandra arról beszélt, hogy megválasztása esetén – a 2019 előtti mintára – szorosabb együttműködést alakítana ki a kormánnyal, ezért négy témában – közbiztonság, közlekedés, hajléktalanság, bulinegyed – folytatott megbeszélést a belügyminiszterrel.

A főpolgármester-jelölt szerint a fővárosiak biztonsága érdekében jobban együtt kellene működnie a Fővárosi Rendészeti Igazgatóságnak (FÖRI) és a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak (BRFK).

– ismertette Szentkirályi Alexandra. A közlekedéssel kapcsolatban azt mondta, az autósoknak és a bicikliseknek is egyaránt meg kell adni a biztonságos közlekedés lehetőségét, ugyanakkor nem szabad veszélyeztetni a budapestiek életét azzal, hogy a mentők és a tűzoltók akadályokba ütköznek, és nem tudnak a lehető leggyorsabban elérni a helyszínekre. A főpolgármester-jelölt szólt arról is, hogy Karácsony Gergely nem gondoskodik a hajléktalanhelyzet megoldásáról. Emiatt egyre több helyen használhatatlanná válnak a közterek, a járművek, az aluljárók azért, mert mások életvitelszerűen ott tartózkodnak. Mindez nem megengedhető, konkrét fellépésre van szükség. A főpolgármester-jelölt szerint segíteni kell a hajléktalanok visszaintegrálódását a társadalomba, de ehhez cselekvésre van szükség, nem üres Facebook-posztokra.

PestiSracok facebook image

– számolt be róla Szentkirályi Alexandra. A bulinegyedről azt mondta, hogy folyamatos közbiztonsági problémát okoz, ezért fontos az ott élők és az oda látogatók számára is megnyugtató megoldás kialakítása, amelyre a következő hetekben konkrét megoldási javaslatokat is tesz majd.

Forrás: MTI; Fotó: PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.