Pesti Srácok

Szijjártó őrült ötletnek nevezte a kötelező európai sorkatonaság bevezetését

null

Elfogadhatatlanok a kötelező európai sorkatonaság bevezetéséről szóló őrült ötletek, a kormány nem fogja engedni semmi szín alatt, hogy közép-európai, és köztük magyar fiatalokat küldjenek az ukrajnai háborúba - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.

A tárcavezető az európai uniós külügyi tanács ülését követő sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy most ültek össze utoljára a tagállamok miniszterei a választásig, ez a végső visszaszámlálás pedig sajnos a háborús hangulat fokozódását hozza magával, a résztvevők döntő többsége több pénzt, több fegyvert akar küldeni Ukrajnának, ami csak további pusztítást, még több áldozatot eredményezne.

-mondta, példaként hozva fel a katonák küldésére és az arra vonatkozó javaslatokat, hogy a nyugati fegyvereket oroszországi célpontok ellen is be lehessen vetni.

PestiSracok facebook image

-tette hozzá. Majd figyelmeztetett, hogy az ilyen nyilatkozatoknak, az ilyen őrült ötleteknek háborús időszakban igen veszélyes és tragikus következményeik lehetnek. Valamint kiemelte, hogy a legújabb őrült ötlet a kötelező európai sorkatonaság bevezetéséről szól. "És pontosan értjük is a helyzet alapján, hogy mire vonatkozik ez a javaslat (.) Egyre elviselhetetlenebbek az ukrán emberveszteségek, nem engedik ki a férfiakat Ukrajnából, s most pedig be akarják sorozni az európai fiatalokat a háborúba" - húzta alá.

-vélekedett.

-fűzte hozzá.

-közölte. Szijjártó Péter ezután érintette az Oroszországgal szembeni tizennegyedik szankciós csomag tervezetét is, rámutatva, hogy az jelen formájában ellentétes Magyarország gazdasági érdekeivel, ráadásul hazánk energiaellátásának biztonságát is veszélybe sodorná, a kormány ezért ezt nem hajlandó megszavazni. Kifejtette, hogy az intézkedések ebben a formában "mélyütést" vinnének be a hazai mezőgazdasági és élelmiszeripar számára, alapvetően veszélyeztetnék az energiaellátás fizetési módját, jóval lassabbá és bonyolultabbá tennék a paksi bővítést, illetve súlyosan sértenék Magyarország szuverenitását azáltal, hogy bizonyos exportengedélyek megadásakor más tagállamoknak is jogosultságot adnának az adott ország exporthatóságainak döntése mellett. Majd megismételte azon álláspontját, hogy az eddigi tizenhárom csomag mind kudarcot vallott, sokkal többet ártottak ezek a korlátozások Európának, mint Oroszországnak. A miniszter megjegyezte, hogy hatalmas nyomás volt rajta a kollégák részéről, azonban sziklaszilárdan tartotta a kormány álláspontját az ukrajnai fegyverszállításra az Európai Békekeretből felszabadítandó újabb 6,5 milliárd euró ügyében is.

-szögezte le.

-tudatta. Továbbá ennek kapcsán arra is kitért, hogy a magyar vállalatokat még mindig szisztematikusan negatív diszkrimináció éri Ukrajnában, ami szavai szerint teljességgel elfogadhatatlan. Végül pedig közölte, hogy a kormány még a megvitatását sem támogatja annak a javaslatnak, amelynek az értelmében az ukrán katonák kiképzési missziója esetleg Ukrajna területén folytatódna, mivel ennek szintén súlyos eszkalációs kockázata lehetne.

-összegzett.

Forrás/fotó: MTI