Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a Kínával való együttműködés alapvetően meghatározza az európai országok gazdaságát (Videó)

Alapvetően határozza meg az európai országok gazdasági teljesítményét az együttműködésük Kínával, a versenyképesség és a növekedés szempontjából is hatalmas jelentősége van a keleti beruházásoknak és kereskedelemnek – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Taskentben.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy manapság egyre nagyobb jelentősége van a civilizált kelet–nyugat együttműködésnek, mert a nagy gazdasági növekedés most már Keleten van, nem Nyugaton. Erre kiváló példaként hozta fel Kínát, amelynek folyamatosan növekszik a részesedése a világgazdasági teljesítményből, az onnan érkezett beruházások, a kétoldalú kereskedelem pedig alapvetően határozza meg az európai gazdaságok teljesítményét szavai szerint. Úgy vélekedett, hogy az Európai Unió folyamatosan veszít a versenyképességéből, és ezért az, hogy hova mennek a keleti, főként kínai beruházások, illetve ki tud leghatékonyabb kereskedni ezen szereplőkkel, alapvetően határozza meg, hogy melyik gazdaság tud versenyképes lenni és növekedni.

– mondta. Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy az emberiség ma a veszélyek korát éli, a világot háborúk és krízisek sújtják, és ennek hosszú távú káros következményeként ismét a blokkosodás felé mutatnak a folyamatok.

PestiSracok facebook image

– figyelmeztetett. Aláhúzta, hogy Európában háború zajlik, magas infláció uralkodik, főleg az energia és élelmiszerek területén, a kontinens súlyos kihívásokkal szembesül, ráadásul az elhibázott gazdasági döntések miatt, a szankciók és a különböző az embargók miatt a helyzet igazán drámaivá vált.

– hangsúlyozta.

– tette hozzá a miniszter.

– folytatta.

– közölte.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Lakatos Péter

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.