Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a terrorszervezeteket le kell győzni, a civil lakosság életét meg kell óvni

null

A tavaly októberi izraeli terrortámadással egészen új korszak nyílt a Közel-Keleten, a helyzet biztonsági kockázatot jelent Európa számára is, ezzel kapcsolatban a magyar kormány álláspontja, hogy meg kell előzni az eszkalációt, le kell győzni a terrorcsoportokat és meg kell óvni a civileket - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Ammánban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint tárcavezető a jordániai kollégájával, Ajmán Szafadival közös sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az október 7-i izraeli terrortámadás egészen új korszakot nyitott a Közel-Keleten, amelyben a nemzetközi közösségnek a konfliktus eszkalációjának, egy nyílt államközi háború kitörésének megelőzésére kellene összpontosítania.

- jelentette ki.

PestiSracok facebook image

- fűzte hozzá.

Ugyanakkor arra is kitért, hogy mindent meg kell tenni a civilek megóvása céljából. Elfogadhatatlannak nevezte a humanitárius tevékenységek hátráltatását, és egyúttal felszólított a túszok minél hamarabbi szabadon engedésére. Kiemelte, hogy hazánk nagyra értékeli a közel-keleti ország szerepét a térségbeli stabilitás fenntartása, illetve a terrorizmussal és a szélsőségességgel szembeni küzdelem terén. Szijjártó Péter arra is kitért, hogy a látogatáson több megállapodást is aláírtak, az egyik értelmében évi négyszáz jordániai hallgató tanulhat ezután is évente a magyarországi egyetemeken. "Ez a legnagyobb szám, amit egy országból fogadunk" - mutatott rá.

Emellett közös képzési programot indítanak a fiatal diplomaták számára, továbbá szorosabbra fűzik az együttműködést a környezetvédelem területén is, illetve ifújsági együttműködésbe kezdenek - emelte ki. Majd hozzátette, hogy a magyar kormány az elmúlt öt év során négymillió dollárnyi értékű támogatást nyújtott Jordániának a menekültek ellátásához, és a munka eredményességének javítása érdekében a Hungary Helps program képviseleti irodát fog nyitni Ammánban.

(MTI / Kiemelt kép: Facebook)

Ajánljuk még