Pesti Srácok

Szijjártó Péter: az EP jobboldali fordulata, Trump újraválasztása esélyt kínál a háború lezárására

Szijjártó Péter: az EP jobboldali fordulata, Trump újraválasztása esélyt kínál a háború lezárására

Jelenleg semmi nem kínál jobb esélyt az ukrajnai háború lezárására az Európai Parlament (EP) esetleges idei jobboldali fordulatánál és Donald Trump előző amerikai elnök újraválasztásánál – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Pilisen.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a városban tartott kampányeseményen először az ukrajnai háborúról beszélt, rámutatva, hogy hazánk több mint két éve szembesül közvetlenül annak minden súlyos negatív következményével, ráadásul magyarok is halnak meg a harcokban a kárpátaljai közösség tagjai közül. Kiemelte, hogy nem látszik sok esély a konfliktus rövid időn belüli lezárására, aminek részben az is oka, hogy az európai politikai vezetők nagy többsége "háborús pszichózisban" szenved, a sajátjaként éli meg a háborút, úgy látja, hogy Ukrajna Európát és a demokráciát védelmezi, miközben ez nincs így.

– szögezte le.

PestiSracok facebook image

Ennek kapcsán arra figyelmeztetett, hogy a nyugati válaszok eszkalációs veszéllyel járnak, például a fegyverszállítások is csak kiterjesztik időben és térben a harcokat, miközben láthatólag egyik fél sem tud felülkerekedni a másikon. Továbbá kitért a világháborús kockázatokra is azon friss javaslatokkal összefüggésben, amelyek a szavai szerint próbálják "belenyomni" a NATO-t a háborúba. Döbbenetesnek nevezte emellett, hogy egyes európai vezetők nem riadnak vissza még attól sem, hogy atomfegyverek használatára hivatkozzanak. Hangsúlyozta: a harctéren nincs megoldás, a rendezésre kizárólag diplomáciai úton kerülhet sor, sajnos azonban ma nincs olyan szereplő, aki pártatlan közvetítőként rákényszeríthetné a szemben álló feleket a tárgyalásokra. Úgy vélte, hogy Donald Trump volt amerikai elnök újraválasztása változtathatna ezen a helyzeten.

– fogalmazott. Szijjártó Péter a pódiumbeszélgetésen érintette a Magyarországnak járó EU-források befagyasztását is, és kijelentette, hogy nem könyöradományokról van szó; ezek a pénzek az európai emberek munkájából állnak elő, így a magyarokéból is, a támogatásokról pedig a piac megnyitásáért cserébe egyeztek meg.

– közölte, emlékeztetve arra, hogy az utóbbi tizennégy évben több kormánypárti, mint ellenzéki politikus ellen indított eljárást az ügyészség, ami jól demonstrálja az igazságszolgáltatás egyesek által hiányolt függetlenségét. Azt mondta, hogy Európában Magyarországon a legszabadabb a média, mivel itt a legszínesebb a paletta; nincsen az a "véleményterror", mint a kontinens nyugati felében, hanem mindent meg lehet írni és mindennek az ellenkezőjét is. Kitért a gyermekvédelmi törvényt érő bírálatokra is, kiemelve, hogy Brüsszelben ma főbenjáró bűn, ha valaki kimondja, hogy a család apából, anyából és gyerekekből áll, és az apa férfi, az anya nő.

– jegyezte meg. A miniszter ugyanakkor leszögezte, hogy hazánk bizonyította a gazdasági életképességét ezen források nélkül is; a koronavírus-járvány után például több ember dolgozott, mint előtte.

– húzta alá. Végül a Kínával folytatott együttműködés kapcsán a világpolitikában uralkodó képmutatást emlegette, mondván, hogy a kelet-ázsiai országból folyó beruházásokért rendkívül éles verseny zajlilk Európában, különösen az elektromosautó-ipar területén, mert az akkumulátorgyártással foglalkozó vállalatok közül a tíz legnagyobb mind keleti cég, amelyek a nyugati járműmárkákat is kiszolgálják.

– közölte.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.