Pesti Srácok

Szijjártó Péter: az európai sorozásnak már pusztán a gondolatát is el kell utasítani

Szijjártó Péter: az európai sorozásnak már pusztán a gondolatát is el kell utasítani

A kötelező európai sorozásnak már pusztán a gondolatát is el kell utasítani, és világossá kell tenni, hogy magyar fiatalokat semmilyen erővel, semmilyen döntés alapján nem fog senki az ukrajnai frontra vinni - szögezte le a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Nagykőrösön.

A tárcavezető a városban rendezett kampányeseményen arról számolt be, hogy az európai parlamenti választás finisében járunk, s ebben a végső visszaszámlálásban a háborús pszichózis is a tetejére hágott Brüsszelben.

Szavai szerint ezt jól illusztrálja az is, hogy az EU-s külügyi tanács előző napi ülésén több kollégája kiváló ötletnek minősítette a francia elnök azon eszmefuttatását, miszerint akár európai katonákat is lehetne küldeni Ukrajnába, ami viszont könnyen világháborúba torkollhatna.

PestiSracok facebook image

- jelentette ki

- tette hozzá.

Az NDK-ban volt ilyen utoljára

Kitért a kötelező európai sorozás ötletére is, és rámutatott, hogy az ukrán hadsereg egyre nehezebben elviselhető emberveszteségeket szenved, ezért a helyi hatóságok mindenhogyan próbálják meggátolni, hogy a menekülő emberek elhagyják az országot, ami olyasféle jelenetekhez vezetett az ukrán-magyar határon, amit "legutóbb a kommunista NDK-ban lehetett látni".

- mondta.

- húzta alá.

Szijjártó Péter a panelbeszélgetésen fontos szempontnak nevezte azt is, hogy számos európai politikus teljesen belelovallta magát a háborús hangulatba, s ekképpen azt az érzetet próbálják kelteni, hogy ez Európa háborúja is.

- emelte ki.

- fűzte hozzá.

- folytatta.

- hangsúlyozta.

A miniszter úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államokat is háborúpárti kormányzat vezeti jelenleg, de a több százmilliárd dolláros fegyverszállítások ellenére sem tudnak az ukránok harctéri győzelmet aratni, ugyanis Oroszország nukleáris szuperhatalom, amelyet nem tudnak térdre kényszeríteni hagyományos fegyverekkel.

- fogalmazott.

Ennek kapcsán pedig leszögezte, hogy a fegyverszállítások ekként csak még nagyobb pusztítást és még több áldozatot eredményeznek, az egyetlen megoldást a diplomáciai rendezés hozhatja el, és a kérdés csupán az, hogy mikor kezdődhetnek meg a béketárgyalások, márpedig minél előbb, annál jobb.

Forrás: MTI, fotó: Facebook

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.