Pesti Srácok

Titkos találkozó lehet Ahmadinezsád budapesti látogatásának háttérében, amiről előre tudhatott Izrael is

Titkos találkozó lehet Ahmadinezsád budapesti látogatásának háttérében, amiről előre tudhatott Izrael is

A volt iráni elnök látogatása valami mást célt szolgált, például egy fontos találkozó lebonyolítását – mondták a hvg.hu-nak diplomáciai források. A lap szerint a legfelsőbb szinten tudniuk kellett arról, hogy Irán volt elnöke Budapestre jön – írja Dezső András, a Hvg oknyomozó újságírója.

A Kormányinfón Gulyás Gergely elárulta, hogy előzetesen nem tudott arról, hogy az iráni exelnök a Miniszterelnökséghez tartozó Nemzeti Közszolgálati Egyetemen adott elő, és szerinte ez bizonyítja, hogy „a felsőoktatás autonóm módon működik”. Ugyanakkor helyesebbnek tartotta volna, ha az állami egyetem tájékoztatást ad a látogatásról, bár ezt nem várja el.

Az antiszemita Ahmadinezsád NKE-n való szerepeltetése ellen tiltakozott korábban Izrael Állam magyarországi nagykövetsége, az EMIH, a MAOIH, a TEV, a Mazsihisz és a Hit Gyülekezete is.

Bár hivatalosan a volt elnök egy zártkörű találkozóra érkezett az NKE-be, a hvg.hu-nak nyilatkozó források szerint ez csak amolyan fedősztori lehetett.

PestiSracok facebook image

Dezső András külügyes forrásai szerint valószínűsíthető, hogy a legfelsőbb izraeli körökben tudtak a látogatásról.

A hvg-nek nyilatkozó szakértők szerint Irán jóváhagyása is kellett a látogatáshoz, ez „pedig tovább erősíti azt a gyanút”, hogy a látogatás hátterében valamilyen iráni-izraeli ügy áll, Budapest pedig csak a “semlegesnek” szánt helyszín.

Dezső András ugyanakkor hozzáteszi, ha nem tudott a látogatásról előzetesen Izrael, akkor viszont teljességgel érthetetlen, miért vállalta mindezt be az Orbán-kormány.

Forrás: neokohn.hu; Fotó: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.