Pesti Srácok

Több órára lezárták a müncheni repülőteret klímaaktivisták tüntetése miatt

null

Mintegy három órára le kellett zárni a müncheni nemzetközi repülőteret szombat reggel, miután klímaaktivisták egy csoportja bejutott a futópályákhoz. Mintegy 60 járatot töröltek, de budapestieket – a Liszt Ferenc-repülőtér honlapja szerint – nem érintett az eset.

A rendőrség beszámolója szerint mind a nyolc klímaaktivistát letartóztatták, köztük a futópályák különböző részein kettesével leülő hat embert is, akik úgy jutottak be a zárt területre, hogy átvágták a repülőtér biztonsági kerítését. A repülőtér szóvivője közölte: csaknem két óra elteltével a két futópálya egyikét újra megnyitották, majd körülbelül egy órával később a másodikat is. Az ideiglenes zárlat miatt csaknem tíz járatot átirányítottak, körülbelül hatvanat töröltek, és a délelőtti időszakban előfordulhatnak késések.

A szombati akcióért a múltban hasonló tiltakozásokat végrehajtó Last Generation klímacsoport vállalta a felelősséget, amely – állítása szerint – ezzel kívánta megzavarni a pünkösdi hosszú hétvégét. A klímacsoport a légi közlekedést jelentős mértékben felelősnek tartja a globális felmelegedésért.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szilágyi Anna

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.