Pesti Srácok

Tömeges sms-küldéssel is segíthette Karácsony kampányát a DatAdat

null

Figyelemreméltó részletek derültek ki Karácsony Gergely 2019-es kampányáról és a Bajnai Gordonhoz kötődő DatAdat kapcsolatáról a Szuverenitásvédelmi Hivatal által hétfőn közzétett dokumentumból.

Fontos részleteket tartalmaz a Szuverenitásvédelmi Hivatal által hétfőn közzétett dokumentum azzal kapcsolatban, hogy milyen módszerekkel segítette Karácsony Gergely 2019-es önkormányzati kampányát Bajnai Gordon volt baloldali miniszterelnök köre, a DatAdat cégcsoport – írja a Magyar Nemzet. A lap korábban már ismertette a közösségimédia-kampányokra és adatbázisok építésére szakosodott hálózat észtországi vállalata, a DatAdat OÜ 2019-es szerződésajánlatának egyes részleteit. A DatAdat OÜ ajánlatában azonban van egy olyan, a hatékony szavazói mozgósításhoz nélkülözhetetlen kampányeszköz, amelyről csak érintőlegesen esett szó. Ez pedig a tömeges sms-küldési lehetőség, ami a Bajnaiék által felkínált szolgáltatások között is szerepelt – hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzet. Ez azért fontos, mert a tömeges telefonos üzenetek küldéséhez jelentős választói adatbázisra van szükség, amit jogszerű módon csak az egyes személyek tudtával és hozzájárulásával lehet megszerezni.

A most nyilvánosságra került dokumentumokból, illetve az elmúlt években napvilágot látott egyéb információk, hangfelvételek, valamint hatósági jelentések alapján tény, hogy a 2019-es önkormányzati kampányban, majd a 2021-es előválasztás, valamint a 2022-es országgyűlési választások idején egyaránt kulcsszerepet töltöttek be a DatAdat-csoport különböző cégei. A közösségimédia-kampányok lebonyolítása mellett 2021-ben Bajnaiék és megbízott alvállalkozóik végezték Karácsony Gergely számára a mozgósító sms-ek küldését is – mutat rá a lap.

A Magyar Nemzet bizonyítékként egy jelentést említ, amelyet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) tavaly decemberben tett közzé egy bejelentés nyomán indult vizsgálat megállapításairól, Karácsony Gergely 2021-es előválasztási kampányával összefüggésben. A hatósághoz fordult bejelentő akkor azt kifogásolta, hogy 2021. szeptember 14. és 20. között kéretlen telefonos megkereséseket (sms-t, hívás) kapott. A két üzenet szövegét idézték is a vizsgálati jelentésben: az első az előválasztás kezdetére hívta fel a figyelmet és azt a kérdést tette fel, hogy Karácsony Gergely számíthat-e a címzett szavazatára. A következő üzenet néhány nap múlva érkezett egy másik telefonszámról, és úgy szólt:

PestiSracok facebook image

A vizsgálat feltárta, hogy a DatAdat Kft. alvállalkozók – köztük a DatAdat GmbH – közbeiktatásával 119 776 személyhez juttatta el az idézett üzeneteket. A NAIH a jelentésben hosszasan idézte a DatAdat GmbH – mint adatfeldolgozó – válaszait is a hatóság kérdéseire, amiből például kiderül, hogy az osztrák székhelyű cég „arra vonatkozóan ugyan nem tud teljeskörűen nyilatkozni, hogy az adatkezelő milyen forrásból állította elő a személyes adatokat (is) tartalmazó adatbázisát. A GmbH arra vonatkozóan tud nyilatkozni, hogy milyen adatgyűjtési módszerek működtetésével támogatta – nem kizárólagosan – a vonatkozó adatgyűjtést, mint adatfeldolgozó alvállalkozó.” A módszerek egyikeként éppen azt a szoftvert említik, ami Bajnaiék hétfőn nyilvánosságra hozott 2019-es ajánlatában is szerepel. Ez a WinWithMe Facebook Messenger üzenetküldő alkalmazás. Mint a NAIH jelentésében olvasható, „e szoftver a DatAdat OÜ tulajdona, a GmbH ezen leányvállalattól licenceli a szoftvert”.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.