Pesti Srácok

Továbbra is a sorkatonaság visszahozatala a téma Magyar Péter hívei között

null
Magyar Péter éppen megfenyegeti Rogán Antalt.

Annak ellenére, hogy Magyar Péter szerdán cáfolta, hogy kormányra kerülés esetén a sorkatonaság bevezetésére készülne a Tisza párt, az ezzel kapcsolatos beszélgetés még ma is aktív Magyarék Discord-csoportjában. Még annak ellenére is, hogy egy hozzászóló felhívta a moderátorok figyelmét arra, hogy az erről szóló tervektől hangos a sajtó.

Szerdán robbant a hír, miszerint a nőkre is kiterjedő sorkatonaság bevezetéséről tárgyalnak Magyar Péter programalkotást segítő csoportjának tagjai. A szándék komolyságát jelzi, hogy Sorkatonaság bevezetése címmel külön szobát is kapott a téma Magyarék Discord-csoportjában. Ez utóbbiban nagyon súlyos állítások hangzanak el: a hozzászólók – amellett, hogy a nőkre is kiterjesztenék a sorkatonai szolgálatot – a fiatalokat becsmérelték, mondván, rájuk férne a fegyelem. Mindemellett volt, aki a fiatalok sivár életét feldobó kalandhoz hasonlította a katonaságot, egy másik csoporttag pedig egészen ötvenéves korig tartalékos állományban tartaná a magyarokat, akiknek ötévente kötelező kiképzéseken kellene részt venniük. Amint arról a Magyar Nemzet beszámolt, „a nőkre is kiterjedő sorkatonaság bevezetését tárgyaló Discord-csoport egyáltalán nem független Magyar Péter személyétől”, hiszen a politikus a Klubrádiónak adott áprilisi interjújában hosszasan méltatta a kezdeményezést, kiemelve, hogy hozzá köthető adminisztrátorok felügyelik a beszélgetéseket:

Mert ő aztán nem háborúpárti... Forrás: Képernyőfotó
Mert ő aztán nem háborúpárti... Forrás: Képernyőfotó
PestiSracok facebook image

A Magyar Nemzet cikkére a Tisza párt alelnöke is reagált. Magyar Péter egy Facebook-bejegyzésben hazugságnak nevezte a sorkatonaság bevezetéséről szóló terveiket, de ennek ellenére mégsem törölték a Discord-csoport erről szóló beszélgetését. Még annak ellenére sem, hogy egy hozzászóló felhívta a moderátorok figyelmét arra, hogy Magyarék sorkatonaságról szóló terveitől hangos a sajtó.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.