Pesti Srácok

Ursula von der Leyen: biztonsági és gazdasági kérdések is szóba kerültek a kínai-francia-európai uniós háromoldalú csúcstalálkozón

null
Davos, 2017. január 17. Ursula von der Leyen német védelmi miniszter a 47. Világgazdasági Fórum egyik panelbeszélgetésén Davosban 2017. január 17-én. A tanácskozást idén január 17. és 20. között rendezik a svájci városban. (MTI/EPA/Laurent Gillerion)

Gazdasági kérdések mellett az ukrajnai háború és a globális biztonság is szóba került hétfőn a kínai-francia-európai uniós háromoldalú csúcstalálkozón Párizsban - derült ki az egyeztetést követően Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke által kiadott közleményből, melyben nyíltnak és őszintének nevezte a megbeszéléseket.

- szögezte le a bizottsági elnök. Mint mondta, az Európai Unió nem tudja befogadni a piacait elöntő kínai ipari termékek dömpingjét, s az egyeztetésen arra szólította fel Hszi Csin-ping kínai elnököt, tegyen lépéseket a túltermelés ügyében, példaként pedig az elektromos autókra és az acélra vonatkozó támogatásokat emelte ki.

Von der Leyen arról is beszélt, hogy Peking nem biztosítja az EU-s vállalatok igazságos részvételét a kínai piacon, és aláhúzta: bízik az előremutató egyeztetésekben. Hozzátette: Brüsszel együttműködik az ügyben szintén érintett G7-országokkal.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott, hozzátéve: az EU nem fogadhatja el a piactorzító gyakorlatokat, melyek iparának leépítéséhez vezetnek saját területén.

- fogalmazott. A bizottsági elnök emellett aláhúzta: az EU számít Kínára ama tekintetben is, hogy nyomást gyakorol Moszkvára az Ukrajna elleni háború befejezése érdekében, valamint bízik abban, hogy a kínai diplomácia segít enyhíteni Moszkva "Ukrajnát érintő nukleáris fenyegetőzéseit", kiemelve, hogy Hszi Csin-ping a múltban már tett ilyen jellegű diplomáciai lépéseket.

Felszólította továbbá Pekinget, korlátozza a Moszkvának küldött, civil és katonai célokra egyaránt felhasználható eszközeit. A német politikus rámutatott arra is, hogy Pekingnek komoly szerepe lehet abban, hogy fékezze Irán ballisztikusrakéta- és dróngyártását.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.