Pesti Srácok

Váratlan fordulat: fontos pozíciót kapott Gyurcsány embere a Városházán

null

A Magyar Nemzet értesülése szerint Gyurcsány Ferenc és körei továbbra is mindent megtesznek, hogy érvényesítsék a befolyásukat a fővárosi Városhazán. Ugyanis azzal, hogy a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti (FÖRI) Igazgatóságának irányítását Handl Tamásra bízták, a DK befolyást szerezhetett egy olyan stratégiai jelentőségű szervezet felett, amely egyfajta „ellenrendőrségi” funkciót is betölthet.

A lap szerint Handl Tamás régóta a Gyurcsány család bizalmi körébe tartozik, a kinevezése pedig egyértelműen jelzi, hogy milyen mértékű a DK befolyásolási ereje a főváros működtetésével kapcsolatos döntésekben.

Handl Tamás korábban Gyurcsány Ferenc személyes testőre volt, aki az Apró-villában is gyakran megfordult. Nem véletlen tehát, hogy a stratégiai jelentőségű FÖRI vezetését egy ilyen kipróbált káderre bízták. Láng Zsolt még a Fidesz fővárosi frakcióvezetőjeként felhívta a figyelmet arra, hogy Karácsony a választási kampányában még azt ígérte, hogy az új vezetőket pályázat alapján választják ki. A FÖRI igazgatói pozícióját esetében mégis elmaradt a versenyeztetés.

Forrás: Mandiner; Fotó: Ripost

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.