Pesti Srácok

Vincze Loránt: meg kell erősíteni az erdélyi magyarság érdekképviseletét

null

Az idei választásokon az erdélyi magyarságnak meg kell erősítenie érdekképviseletét, így lesz biztos támasza, politikai eszköze és erős hangja a közösségnek – hangoztatta Vincze Loránt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) EP-képviselője vasárnap Marosvécsen, a felújított református templom felszentelésén. Hozzátéve, hogy a magyarok akkor tudnak megkerülhetetlen közösségi erőt felmutatni, ha egyenként elmennek szavazni.

– buzdított a voksoláson való részvételre az EP-képviselő. Rámutatott: a II. Kemény Simon báró özvegye, Vay Anna által csaknem 300 éve alapított, később rokokó stílusban berendezett értékes műemléknek európai uniós támogatásból sikerült visszaadni "régi pompáját", de ehhez az kellett, hogy az erdélyi magyarság képviselői ott legyenek "jó időben, jó helyen", és meggyőzzék a döntéshozókat, hogy a templomok és a közösségek is fontosak, az épített örökség közös gazdagság, amelyre vigyázni kell, amire pénzt kell adni.

PestiSracok facebook image

– figyelmeztetett Vincze Loránt. Hozzátette: Európa az individualizmus útjára lépett, a közösségeket összetartó szálakat szándékosan próbálják elszakítani, a hagyományos értékeket, a kereszténységet minden oldalról támadások érik és ezzel a gyökereket akarják elvágni.

– állapította meg a szónok. Úgy értékelte, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület különösképpen eredményes másfél évtizedet tudhat maga mögött: az anyaországi támogatásoknak, uniós finanszírozásnak, vagy romániai kormányzati forrásoknak köszönhetően kiváló templomfelújítási programot vittek véghez, tanintézményeket, otthonokat építettek.

– bíztatta az egyházközséget Vincze Loránt, Bíró Alpár tiszteletesnek pedig azt kívánta: mindig legyen tele a marosvécsi református templom.

A hálaadó istentiszteleten Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerült püspöke úgy értékelte, hogy az ünnepi pillanatok kapaszkodót jelentenek a kihívások és gondok tömkelegével szembesülő egyének és közösségek életében. Kifejezte reményét, hogy a megújult templom is erőt ad a közösségnek a megmaradáshoz, falai között mindig lesz, aki hallgassa az igehirdetést, és aki magyarul imádkozik.

A Marosvásárhelytől 40 kilométernyire északra fekvő, leginkább az Erdélyi Helikon írói közösség találkozóhelyéül szolgáló Kemény-várkastélyról ismert, 3560 lakosú Marosvécsen a legutóbbi népszámláláson a vallási, nemzetiségi identitását is bejelelő lakosok fele vallotta magát magyarnak, túlnyomó többségük református.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.