kató béla
Hetvenedik születésnapján köszöntötték Kató Béla református püspököt
"Kató Béla püspök úr őrlángja az erdélyi református magyarságnak, nehéz, embert próbáló idők óta. Jó kedélye ragadós, az embertársai lelki üdvéért érzett elhivatottság pedig követésre méltó" – írta Nagy János miniszterelnöki irodát vezető államtitkár Facebook-bejegyzésében.Nagy János: a keresztény önazonosság megtartása a magyarság megtartását is jelenti
A gyökerekhez történő ragaszkodás, a keresztény önazonosság megtartása a magyarság megtartását is jelenti, nemcsak Erdélyben, hanem Magyarországon is – hangoztatta Nagy János államtitkár vasárnap az erdélyi Csekelakán, a magyar állami támogatással teljes egészében újjáépített református templom átadásán.Novák Katalin: Békesség Istentől! Mi mást kérhetnénk pünkösd vasárnapján?
Békesség Istentől! Így köszöntik egymást az erdélyi reformátusok. Mi mást kérhetnénk pünkösd vasárnapján? Ezért imádkoztunk Erdélyben, a sepsiszentgyörgyi vártemplomi református gyülekezettel a pünkösdi istentiszteleten, ahol Kató Béla püspök hirdette az igét – írta Novák Katalin a Facebookon.Nem engedik kikopni a magyar múltat Kolozsvárról – Átadták a megújított Bethlen-kriptát a Házsongárdi temetőben
A kolozsvári Házsongárdi temetőben pénteken átadták a magyar állam támogatásával megújított Bethlen-kriptát. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke azt az ószövetségi történetet idézte a kripta előtt mondott prédikációjában, miszerint Mózes megeskette az Egyiptomból menekülő zsidókat, hogy magukkal viszik ősatyjuk, József csontjait.Orbán Viktor: minden új templom bástya a nemzet szabadságáért és nagyságáért folyó küzdelemben
Orbán Viktor is részt vett a pesterzsébeti református Összetartozás-templom felszentelésén. Ünnepi beszédében a miniszterelnök kijelentette, hogy a magyar nemzet csak keresztényként maradhat fenn, és minden egyes új templom bástyát jelent a nemzet szabadságáért és nagyságáért folyó küzdelemben.A magyar állam támogatásával épült óvodákat avattak Kolozs megyében
A magyar állam támogatásával az Erdélyi Református Egyházkerület által felépített óvodákat avattak fel csütörtökön Kolozs megyében. Az a cél, hogy a magyar nyelven és a magyar mesevilágon keresztül átadjuk ezt a kultúrát a gyermekeknek – jelentette ki a tordai óvodaavatón Grezsa István, a magyar kormány óvodafejlesztési programjáért is felelős miniszteri biztos. Hozzátette: az új magyar óvodákban felnövő gyermekek közül akár egy új Bethlen Gábor is kikerülhet.Felszentelték a magyar állami támogatással megújított sepsiszentgyörgyi vártemplomot
Hálaadó istentiszteleten vasárnap felszentelték a magyar állam támogatásával megújított sepsiszentgyörgyi református vártemplomot. Kató Béla erdélyi református püspök prédikációjában megköszönte a segítséget. „A hálánkon kívül ígérjük, hogy megőrizzük nyelvünket, kultúránkat, hitünket. De Európának is üzenjük, hogy itt mi megőrizzük a gótikát, az orgonamuzsikát és azt a szellemi terméket, amelyet 2000 esztendeje létrehozott a zsidó-keresztény kultúra" – fogalmazott a püspök.Demográfiai konferencia: "A demográfiai válság megoldása a férfiak kezében van"
Több, különböző érdekes megközelítéseket alkalmazó előadás hangzott el a III. Budapesti Demográfiai Csúcson, pénteken. Nagy Anna, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány elnöke például arról beszélt, hogy az egyedülálló szülőre kétszer annyi felelősség és feladat hárul, emellett a szülő munkavállalási lehetősége is korlátozott, és kutatások szerint az egészségügyi állapota is rosszabb, mint annak, akinek van társa. Bedő Imre, a Férfiak Klubjának elnöke ugyanakkor kifejtette: a demográfiai válság megoldása szerinte a férfiak kezében van, a nők többsége ugyanis egy gyermeket akar, ha nem áll mellette egy stabil férfi.Ajánljuk még