Pesti Srácok

Demográfiai konferencia: "A demográfiai válság megoldása a férfiak kezében van"

null

Több, különböző érdekes megközelítéseket alkalmazó előadás hangzott el a III. Budapesti Demográfiai Csúcson, pénteken. Nagy Anna, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány elnöke például arról beszélt, hogy az egyedülálló szülőre kétszer annyi felelősség és feladat hárul, emellett a szülő munkavállalási lehetősége is korlátozott, és kutatások szerint az egészségügyi állapota is rosszabb, mint annak, akinek van társa. Bedő Imre, a Férfiak Klubjának elnöke ugyanakkor kifejtette: a demográfiai válság megoldása szerinte a férfiak kezében van, a nők többsége ugyanis egy gyermeket akar, ha nem áll mellette egy stabil férfi.

A társadalom családokért vállalt felelősségének fontosságát hangsúlyozták az egyházak és családszervezetek képviselői péntek délután, a III. Budapesti Demográfiai Csúcson, a Várkert Bazárban. Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai gyermekotthon alapítója azt mondta:

Úgy fogalmazott: az az ember, aki nem vállal gyermeket, "befejezetlen" marad.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke ismertette: a NOE-nak jelenleg 13 ezer 300 tagcsaládja van. A szervezet feladata a közösségépítés, az érdekvédelem és az értékfelmutatás. Azt mondta: ahhoz, hogy a gyermekek megszülessenek, nemcsak családokra, hanem támogató közegre is szükség van. A NOE másik fontos feladata az érdekvédelem. Konferenciákat szerveznek, kutatásokat végeznek és elfogadásuk előtt véleményezik a családokat érintő szabályozásokat. A harmadik feladat az értékfelmutatás – mondta, hangsúlyozva, hogy az értékek melletti kiállás ma egyre fontosabb, hiszen "bizonyos csoportok" igyekeznek relativizálni a család és a gyermekvállalás fontosságát.

Leonids Mucenieks, a Lett Nagycsaládosok Egyesületének elnöke azt mondta: családbarát környezet kialakításával lehet arra ösztönözni az embereket, hogy annyi gyermeket vállaljanak, ahányat szeretnének. Véleménye szerint emiatt a népesedés kérdését és a családpolitikát az aktuális kormányzattól függetlenül mindig kiemelten kellene kezelni.

Maria Regina Maroncelli, az Európai Nagycsaládos Szervezetek Szövetségének elnöke kifejtette: a nagycsaládok szerepe létfontosságú a társadalomban, mivel jelentős demográfiai értéket képviselnek.

– fejtette ki.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke kiemelte: az élet továbbadására az egyetlen megoldás, ha "áldozatot vállalunk érte". Úgy fogalmazott: minden élet úgy élhet tovább, ha valakik odaáldoznak érte valamit a saját életükből. A református püspök álságosnak nevezte, ha a demográfiai válságot a migráció támogatásával próbálják megoldani, hiszen így a már amúgy is szegény országokat teszik még szegényebbé azzal, hogy elhívják legfiatalabb, legtehetségesebb tagjaikat.

Antoine Renard, az Európai Katolikus Családegyesületek Szövetségének elnöke azt hangoztatta: "a demográfiai tél" egyik oka a családok felbomlása. Mint mondta, Európában évente egymillió válást mondanak ki és egymillió abortuszt végeznek el. A demográfiai helyzetért ugyanakkor több ország szakpolitikája is okolható. Meglátása szerint minden olyan politika, amely nem a családok megvédésére épül, kudarcra van ítélve.

Nagy Anna, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány elnöke ismertette: Magyarországon félmillió, azaz minden ötödik gyerek, a világon pedig 320 millió gyermek él egyszülős családban.

– mondta.

– közölte.

Shea Garrison, a Concerned Women for America alelnöke elmondta, hogy a nők egyedi szerepet töltenek be a társadalomban: hozzájárulnak az ország biztonságához és a családok fejlődéséhez, de fontos az is, hogy részt vegyenek a munkaerőpiacon és a politikában, ezzel segítve a gazdasági fejlődést és a fenntarthatóságot.

Bedő Imre, a Férfiak Klubjának elnöke azt mondta: sokak szerint a nőket kell motiválni, hogy gyereket szüljenek, de meglátása szerint a demográfiai válság megoldása a férfiak kezében van. A nők többsége egy gyermeket akar, mert úgy gondolja, hogy "egy gyermekkel még el tud futni", és a második, harmadik gyermeket akkor meri vállalni, ha az első születése után nem marad egyedül, ha egy stabil, biztonságot adó férfi áll mellette. Kitért arra, hogy míg a nők gyermekük születése pillanatban anyává válnak, mert egy védtelen csecsemőről kell minden pillanatban gondoskodniuk, addig a férfiak apává válása nem ilyen magától értetődő. A férfiakat nevelni kell az apaszerepre, és ezt a nevelést nem vállalhatja át a családtól az állam. Hozzátette: a társadalom nagy része traumatizált, mert vagy elvált szülők gyermeke, vagy már maga is elvált. Ebből követezik, hogy a fiatalok nem hisznek a "holtodiglan-holtomiglan" tartó kapcsolatokban.

– mondta Bedő Imre.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még