Pesti Srácok

Jól halad a Fidesz mozgósító kampánya, a Medián szerint 50 százalékon áll a Fidesz-lista

null

A Medián péntek délelőtt közzétette az EP-választás előtti országos felmérését. A kép nyilván már tükrözi a Fidesz hatalmas mozgósítási kampányának, így például a Békemenetnek a hatásait is. Ha a mozgósítás lendülete megmarad, akkor a kormánypártok akár 13 EP-mandátumot is szerezhetnek. A felmérés szerint a Momentum nem szerez mandátumot.

A kutatásból kiderül többek között, hogy a Fidesz–KDNP listájának támogatottsága a legnagyobb, a „biztos” szavazók fele (50%) ide tervez szavazni. A második legnépszerűbb Magyar Péter Tisza pártja, erre a „biztos” szavazók 27 százaléka szavazna. A harmadik a DK–MSZP–Párbeszéd lista, erre a „biztos” szavazók 9 százaléka voksolna.

A Medián szerint sikeresnek látszik a pártok mozgósítása: az EP-választás fontosabb résztvevőinek szavazói négyötödösnél is nagyobb arányban állítják, hogy január 9-én biztosan az urnákhoz járulnak. Bár az ilyen kijelentéseket az eddigi tapasztalatok szerint nem szabad nagyon biztosra venni, lehetséges, hogy a részvétel a megszokottnál nagyobb lesz.

A Medián legfrissebb számai szerint a Tisza Párt 6, a DK–MSZP–Párbeszéd 2 EP-mandátumra számíthat. A Fidesz–KDNP mandátumainak száma legalább 11 lehet, de ez a szám végeredményben attól függ, hogy az 5 százalékos küszöböt megközelítő, de azt el nem érő pártlisták, tehát a Mi Hazánk és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt listája végül bejut-e az Európai Parlamentbe. Ha egyikük sem, a Fidesz mandátumainak száma 13, ha egyikük igen, akkor 12 lehet.

PestiSracok facebook image

A becslést viszonylag sok bizonytalanság nehezíti a Medián szerint, például az is, hogy még azoknak is, akik biztos szavazónak minősítik magukat, 25 százaléka nem tudja vagy nem akarja megmondani, hogy melyik pártlistára fog szavazni. Az utóbbiak 52 százaléka ellenzékinek mondható, és csak 24 százalékuk kormánypártinak.

A kampány fejleményei ugyan még az utolsó napokban is okozhatnak kisebb változásokat, de ezeket megbecsülni szinte lehetetlen a Medián szerint, ahogy a válaszolni nem tudó vagy nem akaró, „bizonytalanoknak” is címkézett csoport többsége szerintük egyébként a jövőbeni kormányváltásban érdekelt.

Forrás: 24.hu; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.