Pesti Srácok

Amerikai repülőgép-hordozó hajó kötött ki egy dél-koreai kikötőben, miközben kínai hajók és harcigépek köröznek Tajvan körül

Amerikai repülőgép-hordozó hajó kötött ki egy dél-koreai kikötőben, miközben kínai hajók és harcigépek köröznek Tajvan körül

Keleten a helyzet fokozódik. De közben annyira megszoktuk azt, hogy kínai gépek sértik meg Tajvan légterét és hajók közelítik meg a sziget partjait, hogy ez már talán fel sem tűnne, ha most nem jelent volna meg a közelben egy amerikai nukleáris hajtású repülőgép-hordozó is.

Néhány nappal azután, hogy Oroszország és Észak-Korea kölcsönös katonai támogatásról kötött megállapodást, kikötött a Theodore Roosevelt amerikai nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó a dél-koreai Busan katonai kikötőben szombaton.

A dél-koreai haditengerészet közlése szerint 2023 novembere óta először futott be amerikai repülőgép-hordozó egy dél-koreai kikötőbe. A Theodore Rooseveltet két, Aegis ballisztikus rakétavédelmi rendszerrel felszerelt romboló kísérte. A dél-koreai, a japán és az amerikai hadsereg hadgyakorlatot tart június végén, amelyen az amerikai repülőgép-hordozó is részt vesz.

Június 19-én Oroszország és Észak-Korea megállapodást írt alá egy átfogó stratégiai partnerségről, amely magában foglalja a katonai segítségnyújtást védelmi háború esetén. Dél-Korea határozottan elítélte az egyezményt. Antony Blinken amerikai külügyminiszter is elítélte a megállapodást, amiért az komoly fenyegetést jelent a regionális békére és stabilitásra.

PestiSracok facebook image

Viszontválaszok

Nem sokkal azután, hogy az amerikai anyahajó megérkezett a térségbe, Kína 41 katonai repülőgépe és drónja, illetve hét hajója közelítette meg Tajvant, és a légi járművek egy része át is lépte a Tajvani-szoros úgynevezett középvonalát, ami feltételes demarkációs vonalnak számít Tajvan és Kína között.

A tajvani hadsereg szombati beszámolója szerint 24 óra leforgása alatt 32 kínai légi jármű lépte át a demarkációs vonalat a sziget északi, délnyugati és keleti részén. A tajvani hadsereg repülőgépeket, hajókat és földi légvédelmi rakétarendszereket használt a célpontok követésére. A vonal egykor nem hivatalos határként szolgált, amelyet egyik fél hadserege sem léphet át, de a kínai légierő ma már rendszeresen küld át rajta repülőgépeket. Kína nem ismeri el a demarkációs vonal létezését. Kína a szigetet saját területének tekinti. Hivatalos tajvani adatok szerint tavaly több mint 1700 kínai katonai légi jármű lépte át a demarkációs vonalat, ami csaknem duplája az egy évvel korábbinak.

Forrás: MTI; Fotó: EPA/Song Kyung-Seok / POOL SOUTH KOREA OUT

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.