Pesti Srácok

Az MNB felszólította a bankokat, hogy haladéktalanul kezdjék meg az Apple által megkárosított ügyfeleik kártalanítását

Az MNB felszólította a bankokat, hogy haladéktalanul kezdjék meg az Apple által megkárosított ügyfeleik kártalanítását

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felszólítja a hitelintézeteket, hogy haladéktalanul kezdjék meg az Apple által okozott, technikai probléma miatt bekövetkezett jogosulatlan terhelésekhez kapcsolódó kártalanítást. Összesen egyébként mintegy 780 ezer jogosulatlan terhelés történt több mint 2 milliárd forint értékben az amerikai techóriás "hibájából" adódóan.

Amint arra Azenpenzem.hu emlékeztet, megbolondult az Apple Pay, téves levonások egész sorozata indult el szerda délután azoknál, akiknek ott regisztrált bankkártyájuk van. A Magyar Bankszövetség gyorsan jelezte, hogy a hitelintézetek felvették a kapcsolatot az Apple szolgáltatóval, hogy a jelentős számban terhelt magyar kártyabirtokosok visszakapják a pénzüket. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) azonban most elégedetlenségét fejezte ki a folyamatok láttán.

Az MNB éppen ezért felszólítja a bankokat, hogy haladéktalanul kezdjék meg az Apple által okozott technikai probléma miatt bekövetkezett jogosulatlan terhelésekhez kapcsolódó kártalanítást.

Teljesen elfogadhatatlannak tartja a jegybank, ha az Apple téves fizetési műveleteihez kapcsolódó visszatérítési igényeket nem teljesítik a bankok a bejelentést követő munkanap végéig.

Azt is elvárják, hogy azonnali hatállyal kezdjék meg azon ügyfelek kártalanítását is, akik nem jelezték közvetlenül a pénzforgalmi szolgáltatójuknál az érintett időszakban történt jogosulatlan terheléseket. Azt sem tartják elfogadhatónak, ha a hitelintézetek nem fogadja az ügyfélbejelentéseket és a hibát okozó fél (jelen esetben Apple) irányába terelik az ügyfelek panaszbejelentéseit. Mint kiderült, valóban technikai hiba okozta a téves terheléseket, ami az Apple webáruház nemzetközi bankkártya elfogadó partnerénél következett be, és nincs szó kibertámadásról. A magyar ügyfeleknél június 26-án 18-20 óra között mintegy 780 ezer jogosulatlan levonás történt több mint 2 milliárd forint értékben. Az MNB információ szerint a technikai probléma csak ebben az időszakban állt fent, a június 28-i újabb ügyfélértesítések nem új incidens miatt következtek be, csak a korábbi téves terheléshez kapcsolódó üzenetek voltak.

Az MNB tudomása szerint az Apple a hibás terhelések összegének visszaküldését megkezdte.

PestiSracok facebook image

Tekintettel arra, hogy a jogosulatlan terhelés rendkívül sok banki ügyfelet érintett és a pénzforgalmi szolgáltatók vélhetően számos esetben nem megfelelően kezelték a panaszokat, az MNB soron kívüli vizsgálatot fog indítani, hogy feltárja, az egyes intézmények a jogszabályi előírásoknak megfelelően jártak-e el az ügyfelek bejelentésének fogadása és kártalanítása során.

Volt, aki már fizetett

A Gránit Bank az App Store incidens kapcsán azonnal cselekedett ügyfelei pénzének biztonsága érdekében – közölte vasárnap a pénzintézet. A közlemény szerint a bank rögtön felvette a kapcsolatot az Apple-lel, és letiltotta a jogtalan terheléseket indító kereskedői platformot. Ezen felül az incidens éjjelén sms-t küldött valamennyi banki mobilalkalmazással rendelkező ügyfelének, amelyben figyelmeztette őket, hogy biztonságuk érdekében állítsák minimumra kártyáik online limitét, amelyet valós fizetéshez bármikor módosíthatnak. A figyelmeztetés hatására az elmúlt napokban 20-szorosára nőtt a limitállitások száma.

Arra is kitértek, hogy a jogtalan terhelésekre vonatkozó bejelentést követően az Apple azonnal tájékoztatta a bankot, hogy a probléma ismert számukra, dolgoznak a megoldáson, és orvosolják a hibát. Vasárnap pedig megérkeztek a jóváírások az Apple-től, amelyek meg is jelentek a károsult ügyfelek számláján – ismertette a Gránit Bank.

Forrás: Azenpenzem.hu, MTI; Fotó: MTI/EPA/Mark R. Cristino

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Pedofil bűncselekmények miatt vették őrizetbe a Jobbik volt gyulai képviselőjelöltjét

Exkluzív 2021 augusztus 3.
Pornográf felvétel készítése és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanújával vették őrizetbe a minap a Jobbik gyulai szervezetének tagját, a pártnak a 2019-es önkormányzati választáson indított egyik jelöltjét – tudta meg a PestiSrácok.hu. Információink szerint H. Lászlót, aki a gyulai sportélet ismert alakja és évtizedeken át foglalkozott gyerekekkel, többek közt karateedzőként, súlyos pedofil bűncselekményekkel gyanúsítják, letartóztatását elrendelte a bíróság. A nyomozással egy időben a magyar kriminalisztika egyik legkiemeltebb büntetőügyét, Szathmáry Nikolett meggyilkolásának aktáját is újranyitották. A hétéves kislányt 1998-ban ölték meg Gyulán, maradványai három évvel később kerültek elő a csatornából. A két ügy között több összefüggés is látszik. A rendőrség nyomoz és egyelőre nem árul el részleteket.

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…