Pesti Srácok

Az olasz és a román államfő az Európai Unió intézményeibe vetett bizalom helyreállítását szorgalmazták

null

Az Európai Unió versenyképességének javítását, a brüsszeli döntéshozatal felgyorsítását, a tagállamok szerepének erősítését, valamint az európai intézményekbe vetett közbizalom helyreállítását szorgalmazta szerdán Bukarestben Sergio Mattarella olasz és Klaus Iohannis román államfő.

A román elnöki hivatalban tartott megbeszélésüket követő közös sajtóértekezleten mindkét vezető méltatta a két ország közötti kiváló gazdasági és politikai kapcsolatokat, amelyeknek a "lelke" - a román elnök szerint - az Olaszországban élő román, illetve a Romániában élő olasz közösség. Az újságírók kérdései azonban főleg a június 9-én véget ért európai parlamenti választásokra, az európai vezető tisztségek elosztását célzó politikai egyeztetésekre irányultak. Klaus Iohannis "elnapolta" a választ a NATO-főtitkári jelöltségével kapcsolatos kérdésre. Azt mondta:

A román elnök azt viszont részletesen kifejtette, milyen elvárásai vannak az Európai Unió új vezetésével kapcsolatban. Leszögezte: az Európai Unió államok és nem politikai pártok szövetségeként jött létre, és bár a brüsszeli pártcsaládoknak elvitathatatlan szerepük van az Európai Parlament működtetésében, szerinte megengedhetetlen, hogy nagyobb befolyásuk legyen, mint a tagállamoknak. A román elnök szerint az Európai Unió vezető tisztségeinek elosztása a tagállamok közös felelőssége, a folyamatba valamennyi tagállamot be kell vonni, egyik országot sem szabad a döntéshozatalból kirekeszteni. Iohannis szerint az Európai Unió egy nagy sikerű projekt, amely előtt nagy jövő áll, de csak akkor, ha helyes válaszokat ad a kihívásokra, oly módon, hogy világviszonylatban is "számítson".

PestiSracok facebook image

-sorolta Iohannis. Az uniós polgárok és Brüsszel közötti rossz kommunikációra példaként hozta fel, hogy a megélhetésüket féltő, elégedetlenségüknek tüntetésekkel hangot adó gazdák idén szembesültek egy olyan döntés következményeivel, amelyet még 2020-ban hozott az unió, és amelyről annak idején nem konzultált velük. Az olasz államfő azt emelte ki, hogy helyre kell állítani az uniós intézményekbe vetett bizalmat, fel kell gyorsítani a döntéshozatalt az Európai Unióban, mert az EU-nak olyan kihívásokra kell megfelelő módon reagálnia, amelyek "nem fognak várni a válaszaira".

Sergio Mattarella elmondta, hogy Moldovából érkezett romániai hivatalos látogatására. Úgy értékelte: fontos támogatni az EU-tagjelölt országokat - köztük Moldovát és Ukrajnát - a csatlakozási feltételek mielőbbi teljesítésében. Az olasz elnök szerint nemcsak az unió bővítésére, hanem gazdasági fejlődésére, versenyképessége fejlesztésére is figyelmet kell fordítani, mert az európai projektnek nem lehet más célja, mint a közös értékeken - demokrácián, jogállamiságon, társadalmi igazságosságon - alapuló jólét és biztonság szavatolása.

Romániai hivatalos látogatása során az olasz államfő Marcel Ciolacu miniszterelnökkel is találkozik.

Forrás/fotó: MTI