Pesti Srácok

Az unióból kiutasítottak csak harmada hagyta el a régiót az év első felében

null

Az Eurostat friss adatai szerint tagországok 2024 első negyedében 103 515 nem uniós állampolgárt utasítottak területük elhagyására, akik közül csak 30 570-et küldtek ténylegesen vissza másik országba.

Az Eurostat jelentése szerint a január és március között kiadott kiutasító rendelések száma 2 százalékkal maradt el az előző negyedéves adatoktól, míg a ténylegesen is távozók száma 6 százalékkal nőtt. A 2024 első negyedében kiadott kiutasítási határozatokat követően az adott EU-tagállamot elhagyók többsége (85 százalék) egy EU-n kívüli országba távozott. A legtöbb olyan nem uniós állampolgárt, akit valamely uniós ország területének elhagyására köteleztek,

  • Franciaországban (34 190),
  • Németországban (15 400)
  • és Belgiumban (6 965) jegyezték fel.

Franciaországban (4205), Németországban (3950) és Svédországban (3135) regisztrálták a legtöbb olyan embert, akik kiutasításukat követően egy másik országba távoztak. Az uniós statisztikai hivatal szerint az idei év első három hónapjában nem uniós állampolgárokkal szemben

MAGYARORSZÁG 970 KIUTASÍTÓ HATÁROZATOT HOZOTT ÉS 450-EN VOLTAK AZOK, AKIK EZT KÖVETŐEN EGY MÁSIK ORSZÁGBA TÁVOZTAK.

Az EU-tagállamok területének elhagyására kötelezett nem uniós állampolgárok közül a vizsgált időszakban az algériai és marokkói állampolgárok aránya volt a legnagyobb (7–7 százalék) – írja az MTI. Őket a törökök (6 százalék), valamint a szíriaiak és a grúzok (5–5 százalék) követik.

Forrás: Index; Fotó: MTI/EPA/Toms Kalnins
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.