Pesti Srácok

Bóvli országok kategóriájába került Németország a Deutsche Börse vezérigazgatójának kritikája szerint

Bóvli országok kategóriájába került Németország a Deutsche Börse vezérigazgatójának kritikája szerint

Nemcsak az EP-választások adnak kijózanító pofonokat a német kormánynak, hanem a gazdasági szereplők is. A Deutsche Börse vezérigazgatója még áprilisban mondta ki, hogy szerinte Németország a fejlődő országok szintjére csúszott vissza; szavai szerint ez a bóvli országok kategóriája, ahol most a németek vergődnek. Minderről a kormány tehet, amit az emberek is tudnak, hiszen nagyon kevés szavazatot adtak Olaf Scholz pártjának, most pedig a lemondását követelik. A vezérigazgató szerint magángazdaságot kell létrehozni és akkor nekik is lehet öreg, szenilis elnökük, mint Amerikának, mert senkit nem fog érdekelni.

Őszinte és nyers kritikával illette a német kormány gazdaságpolitikáját Theodor Weimer, a Deutsche Börse vezérigazgatója. Beszédét még április 17-én, a Bajor Gazdasági Tanács, a délnémet tartomány konzervatív irányultságú üzleti lobbijának ülésén mondta el a gazdasági sajtó által néha Mr. DAX-ként is becézett vezető. A 17 perces előadás azonban csak a múlt pénteken került ki az X-re és kezdett el villámsebesen terjedni.

Szavait leginkább a jobboldali konzervatív gazdasági szereplők osztják, hiszen már ők is régóta kritikával illetik a jelenlegi vezetést. A Deutsche Börse vezérigazgatójának szavait a vállalat szóvivője azzal magyarázta, hogy főnöke sokat beszélget a nemzetközi befektetőkkel, és szavaikból ezt a következtetést vonta le, hiszen ők ostobának tartják a német kormányt, ezért megkoptak a befektetéseik is.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg a tőzsdevezető, hozzátéve:

Magángazdaság kell, és akkor mindegy, ki az elnök

A vezérigazgató beszédében kitért arra is, hogy tárgyalt már Robert Habeckkel, a zöldpárti gazdasági miniszterrel számos alkalommal, de katasztrófaként élte meg. Úgy látja, a miniszter jól kezdte, meghallgatta a vállalkozások igényeit, és néhány dolgot jól csinált, de mostanra a fundamentalisták egyre inkább átveszik az irányítást. Kitért arra is, hogy a kormány tönkreteszi a német autóipart is azzal, hogy a benzin- és dízelüzemű autókat kivezetné. Ezen a téren azért megy a mutogatás, mert a belső égésű motorok kivezetését szorgalmazók szerint ugyanakkor a németországi autógyártó cégek vezetése a hibás, mivel nem fektetnek be eleget az elektromos járművek fejlesztésébe és gyártásába. Weimer ezek után tette a legkomolyabb kijelentését, mert szerinte fel kell hagyni az állami gazdaságirányítással és magánkézbe kell azt adni, ahogyan Amerikában is van. Szerinte ott ugyanis azért nem érdekli az üzletembereket, hogy milyen öreg az elnök, mert az országot úgyis ők vezetik.

A koalíciós pártok képviselője és szóvivője a beszéddel kapcsolatos megkeresésekre úgy reagáltak, hogy annak stílusa inkább illett egy sörsátorba, mint komoly gazdasági eseményre.

Kormányválság van

Úgy tűnik azonban, hogy nem Weimer az egyetlen, aki elégedetlen a német gazdasággal. Legalábbis erre utal, hogy a vasárnapi EP-választáson Olaf Scholz pártja és koalíciós partnere is leszerepeltek. A voksolók 30 százaléka ugyanis az ellenzéki CDU/CSU unió képviselőit delegálták az Európai Parlamentbe – ez a konzervatív pártszövetségnek 29 mandátumot eredményezett. Ezen felül az AfD is erősödni tudott – elsősorban a fiatalok körében népszerűek –, hiszen 15,9 százalékot szerzett a korábbi 11 százalékához képest. Friedrich Merz, a választásokon arató Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke szerint az eredmények kijózanítóak és Olaf Scholznak új németországi választások kiírását kell megfontolnia, mert a kormánynak hónapok óta nincs társadalmi támogatottsága egyetlen szakpolitikai területen sem. A CDU vezetője ezért nem zárja ki, hogy a jövőre soron következő szövetségi választások helyett már az idén új választásokat tartsanak, ahol a bukásra álló kormány további sorsáról dönthetnek a németek.

Forrás: Economx; Fotó: Die Welt

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Így vetette ki Apáti Bencét a libsi művészvilág, miután megvallotta nemzeti nézeteit – Polbeat (Videó)

‎Polbeat április 22.
"Magyarok, nem attól lesz valaki hazafi, hogy huszár ruhában hamisan kornyikál, hanem hogy nem dolgozik idegen zsoldban Magyarország ellen. A Tisza Párt brüsszeli beszéde nem hiba volt, hanem bűn, nem vallomás, hanem teljesítési igazolás. Az elkövető többes szám harmadik személyben beszélt a magyarokról, ezek szerint ennek a közösségnek ő nem tagja. Arcán üdvözült mosollyal jelentette be, hogy győztek, mert 50 kórház felújítására nem kaptunk pénzt. Magyar Péter meg járja végig a kórházakat, hogy miért ilyen a fal, miért ilyen a plafon. Hát miattad kis barátom! - mondta Apáti Bence, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) alapítója múlt szombaton, a Bayer Zsolt, a CÖF és a NEM által meghirdetett tüntetésen. Ez is téma lesz a Polbeat április 17-i, csütörtöki felvételén, ahol Huth Gergely és Stefka István kérdezi Apáti Bencét."