A befolyás, amely már több a popzenénél
Minden egyes jelentkezésekor felülmúlja korábbi sikerét Taylor Swift, aki mára egyértelműen a legkeresettebb zenei előadó a világon, odavannak érte a kritikusok is, pénzügyi értelemben minden korábbi zenészsztorit felülmúl, a befolyása pedig egészen hihetetlen. Véletlen-e, hogy pont arra használja ezt a befolyását, amire?
Bevallom, nem rendszeresen hallgatok Taylor Swiftet. Az embernek – hacsak nem rádiós szerkesztő vagy zenei újságíró – huszonéves korára megszilárdul a zenei ízlése, eldől, hogy mit fog hallgatni egész életében, és azután már leszűkül a fogadókészség új előadókra, pláne új stílusokra. Nekem ebből Taylor Swift kimaradt, ugyanakkor érzékelem, hogy hihetetlenül népszerű, így nem mindegy, mire használja a népszerűségét.
A népszerűség persze nem perdöntő – idézzük csak föl Zámbó Jimmy nevét! Az ‘90-es évek Magyarországának kétségkívül legnagyobb sztárja volt még úgy is, hogy a popzenei mainstream nem igazán engedte be a soraiba. Mondjuk, nem tudom, hogy az eurodance-szel átitatott akkori popzene mire volt olyan finnyás, de ez most mindegy. Jimmy az ország legnépszerűbb énekese volt, tömegek rajongták, és aki nem kedvelte, az is ismerte. A halála óta viszont eltelt lassan negyed évszázad, és a 2001 óta öntudatra ébredt két nemzedéknek már semmit nem jelent, alig ismerik. Nem tudta megugrani a sztárból legendává válás lépcsőfokát, amikor évekkel, évtizedekkel később is hallgatják az illető előadót az emberek, és nemcsak azok, akik ott voltak a fénykorában, hanem az ő gyerekeik, unokáik is. A Beatles, a Black Sabbath és Ozzy vagy éppen a Queen ilyen, ezek – tetszik vagy sem – végleg beépültek az egyetemes zenekultúránkba Vivaldi, Mozart és Liszt mellé. Ehhez a minőség és menőség mellé jól eltalált időzítés, ügyes menedzsment és persze rengeteg szerencse is kell, így keveseknek sikerül.
Bárki elsöprő sztárságát ezért mindig érdemes óvatos távolságtartással kezelni, mert ez is mulandó.
Szóval finoman szólva nem rendszeresen hallgatok Taylor Swiftet, de a roppant népszerűségét és zeneipari, sőt társadalmi befolyását nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ezért aztán ugyanúgy adtam neki esélyt, ahogy Azahriahnak; hátha jó a zene, csak az én megcsontosodott, kirekesztő hozzáállásom miatt nem jut el a lelkem mélyéig. Az eredmény némileg hasonló lett. Azahriahnál az volt a benyomásom, hogy ezt a zenét már hallottam bármelyik kurd kebabosnál, ráadásul dalszövege nincs is, legfeljebb hangulata, hiszen csak tetszőleges szavak vannak egymás után dobálva. Ez nem egyéb, mint a mulandó korszellem ügyes meglovagolása. Taylor Swiftnél a produkció minden szempontból a lehető legprofibban összerakott popzenét képviseli, és ez mindenhonnan nézve igazi zene; biztos nagy boomerség, de a Youtube-on többmilliárdos nézettségű dalai közt eddig még nem találtam olyat, amelyet lényegében nem hallottam még a ‘90-es évek óta felbukkant, majd többségében egy-két lemez után elfelejtődött, szép énekesnőktől. Az érthető, hogy sikeres, azt viszont nem tudom, miből fakad, hogy korszakalkotóan sikeres, de ez az én bajom, hogy emlékszem a régebbi hasonlóakra is.
Ami több figyelmet érdemel, azok a dalszövegei, amelyek helyenként – Azahriához hasonlóan – csak a hangulat érdekében összedobált szósalátának tűnnek, azonban egyesek tendenciózusan furcsák. Kirk Cameron színész, keresztény aktivista figyelmeztetett, hogy Swift dalszövegei Isten megszégyenítését és vallási fogalmakat forgat ki, és tesz szexuális kontextusba.
„A legbefolyásosabb prédikáció, amit idén hallanak a fiatalok” – mondta róla.
A Guilty As Sin c. dalban vallási szimbolika és szentségtörő tartalom van, a But Daddy i Love Him pedig őt valójában személyeknek nevezi a templomban lévő keresztényeket, és álszentnek, felszínesen ítélkezőnek és másokat leuralónak mutatja be őket. A Valaha élt legkisebb ember dalában szerepel, hogy „Meghaltam volna a bűneidért, ehelyett csak belül haltam meg”, ami látszólag zagyvaság, csak ugye pont Jézus életének legfontosabb epizódját profanizálja.
Visszatérő motívum, hogy az ő szerelmi életét a keresztények próbálják megnehezíteni, de ő nem hagyja, és ennek elmeséléséhez előszeretettel használ keresztény fogalmakat.
Allen Parr keresztény influencer egy videóban foglalta össze, hogy Swift The Tortured Poets Department albuma több dala tartalmaz olyan sorokat, amelyek sértik a keresztény értékeket. Shane Pruitt felhívta a keresztény szülők figyelmét arra, hogy nézzék meg, mit hallgatnak a gyerekeik, mert szerinte egyes dalszövegek gúnyt űznek a keresztény hitből. Talán az sem véletlen, hogy ahogy A Hetek egyik cikkében a Boyzone egykori tagja, Shane Lynch nyilatkozott arról, hogy Taylor Swift koncertjein szerinte sátáni rituálék zajlanak. Lynch szerint a művésznő színpadi megjelenései démoni gyakorlatokat tükröznek, aminek az a jelentősége, hogy tömegével fogyasztják ezt a produkciót a fiatalok. A cikk említi, hogy az Egyesült Államokban evangéliumi keresztény vezetők kritikával illették Swift zenéjét, különösen az album vallási vonatkozásai miatt. Ezen felül ráadásul előszeretettel használja a kígyót a ruháin, van egy kígyós nyaklánca – nyilván véletlenül, mert egy ennyire profin összerakott produkcióban, mint az ő pályafutása, semmi sem véletlenül van ott, ahol. Ez az egész persze, nem olyan látványos, mint Lady Gaga vagy a démoni alakok közt vonagló Katy Perry, akiknél sátánista, okkult és spirituális szimbólumok jelennek meg a videoklipekben,
de Swift szövegei is kitartóan faragják a keresztény értékeket, a fiatalokat pedig olyan mértékben befolyásolja, mint eddig egy előadó sem, távolítva őket a keresztény hittől és az ahhoz tartozó erkölcsi normáktól. Ezzel párhuzamosan pedig nemrég például agyonlőtték azt az embert, aki a legnagyobb hatással közelítette a fiatalokat a kereszténységhez.
Most éppen az amúgy elkötelezett demokrata támogató Taylor Swift legújabb albuma miatt megy az adok-kapok Amerikában. A keresztény influenszerek kritizálják a dalszöveget, de mivel nem olyan direkt, hogy letagadhatatlan legyen, úgy csúszik ki a fogásból, mint a nyakában vagy a ruháján hordott kígyó. A kritikusai támadják a körmonfontan keresztényellenes mondanivalót, a rajongói pedig védik, mert hát Taylor fantasztikus úgy, ahogy van. A tanulság talán annyi, hogy megszámlálhatatlan féle módon, szüntelenül érkezik a kereszténység elleni támadás, minden lehetséges fronton, és a gyerekeket meg a fiatalokat veszi célba leginkább. Nagy szívességet teszünk a támadónak, ha tudomást se veszünk róla, vagy úgy teszünk, mintha ez nem az lenne, ami.
